Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

A parlament bevezette a nagyszülői gyedet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Az Országgyűlés kedden – a kormány családvédelmi akciótervének részeként – lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra.

A képviselők 189 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el az emberi erőforrások miniszterének erről szóló, május végén benyújtott javaslatát.

A Ház döntése alapján a szülők akkor tudják átadni a gyedre való jogosultságukat a nagyszülőknek, ha maguk is rendelkeznek ilyennel, és keresőtevékenységet végeznek. További feltétel, hogy a gyedre készülő nagyszülőknek legalább 365 napon át biztosítottnak kell lenniük az unoka születését megelőző két évben. Előírták azt is, hogy a gyermeknek a szülőkkel kell élniük, a gyedet igénybe vevő nagyszülő pedig csak otthoni munkavégzés mellett dolgozhat.

A nagyszülői gyed a gyermek 2 éves koráig (ikrek esetén 3 éves korig) vehető igénybe, amíg a nagyszülő fizetés nélküli szabadságra jogosult.

Rögzítették, hogy a nagyszülők több unoka esetén annyiszor kaphatják meg a gyermekgondozási díj összegét, ahány gyermeket gondoznak egy időben.

A kabinet szándékai szerint a nagyszülői gyed újabb segítséget jelent majd a gyermeket nevelő családoknak. Számításaik szerint a nagyszülői gyed átlagfizetés esetén 208 ezer forint havi támogatást jelent unokánként.

Orbán Viktor miniszterelnök februárban jelentette be kormány hétpontos családvédelmi akciótervét, amelynek a nagyszülői gyed is része volt.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Íme egy nap határrendészeti adatai Csongrád-Csanádból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Volt dolguk bőven az egyenruhásoknak.

Tovább olvasom

Baleset

Tízszer riasztották a megye tűzoltóit a viharkárok felszámolásához

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kidőlt fák eltávolításához és összegyűlt esővíz szivattyúzásához.

Tovább olvasom

Közlekedés

Egy kisbusz motorterében rejtegetett migránst, vádat emeltek a sofőr ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Veszélyben volt az utazás során a török illegális bevándorló.

Tovább olvasom

Aktuál