Írjon nekünk

Közlekedés

Várandós kismamát szívatott a 20-as busz sofőrje

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Másodperceken át nem nyitotta ki az ajtót, majd elhajtott a 20-as busz sofőrje Alsóvároson, amikor várandós olvasónk szeretett volna felszállni a buszra a múlt héten – állítja a nő. Andrea nem érti, miért csukta be előtte az ajtót és hagyta ott a busz sofőrje.

“Kezdeném azzal, hogy már besötétedett és esett is az eső, talán a kabátom miatt nem láthatta a sofőr, hogy várandós vagyok” – idézte fel Andrea, aki nem járult hozzá teljes nevének közléséhez. “Alsóvároson siettem, hogy elérjem a 20-as buszt, éppen akkor értem utol, amikor már szálltak be az utasok, akik hárman-négyen lehettek. Az utolsó hölgy is felszállt, amikor már léptem volna fel, becsukta előttem az ajtót a sofőr” – számolt be a kismama, aki nem nagy, azonban igen bosszantó történetként írta le az esetet. “Sok ilyen fordulhat elő, ezért gondoltam, elmesélem ezt az esetet” – mondta.

Kintről csak annyit látott olvasónk, hogy a sofőr észrevette őt, azonban róla tudomást sem véve helyezkedett el kényelmesen az ülésében, majd a járművet sebességbe téve elhajtott.

“A buszról csak néztek az utasok, hogy most mi történik, de én se értettem, hogy mi folyik éppen. Egy kicsi emberség sem szorult belé, hogy észrevesz és utána kinyitná az ajtót nekem” – mesélte Andrea, aki megpróbált a Volánnál panaszt bejelenteni, azonban arról értesítették, hogy telefonos panaszbejelentés nincs a cégnél.

“Akkorát nem hibáztam, hogy ezt érdemeljem. Szó sem volt arról, hogy lekéstem volna, volt rá esély, hogy kinyissa nekem az ajtót és felszállhassak” – összegezte a történteket. Az esettel kapcsolatosan a Volánbuszt e-mailben kerestük, válaszaikat közzétesszük, amint megérkeznek.

UPDATE: Válaszolt a Volánbusz

Megérkezett a Volánbusz válasza, melyet változtatás nélkül közlünk:

“Társaságunkhoz a kérdéses ügyben nem érkezett bejelentés. Munkatársainkkal szemben alapvető elvárás az utasorientált, készséges, szabályok szerinti munkavégzés, amire rendszeresen felhívjuk az autóbusz-vezetők figyelmét.

Társaságunk minden beérkezett panaszt részletesen kivizsgál, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Panasz bejelentésére lehetőség van személyesen, minden autóbusz-állomás forgalmi irodájában vagy online az  e-mail címen. Arra kérjük utasainkat, hogy minden kifogásolható esetben forduljanak hozzánk bizalommal annak érdekében, hogy a tények alapos feltárásával az adott ügyet mindenki számára igazságosan és megnyugtatóan zárhassuk le.”

Tovább olvasom

Közlekedés

Öt ember sérült meg a szegedi tömegkarambolban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az M5-ös autópályán hat autó és egy kamion ütközött össze.

Tovább olvasom

Baleset

Két kamionsofőrt büntettek meg az M43-as autópályán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Túlsúlyos rakomány és szabálytalan előzés miatt.

Tovább olvasom

Közlekedés

Öt lopott kocsit találtak Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az olasz, a norvég, a német és a belga hatóságok által körözött személyautókat foglaltak le.

Tovább olvasom

Aktuál