Sport

Két negyedig partiban voltak a szegediek a BL-győztes ellen

Két negyedig partiban voltak a szegediek a BL-győztes ellen

2019. november 30., szombat
Két negyedig partiban voltak a szegediek a BL-győztes ellen

Hat góllal győzött a Szolnok Szegeden az ob I 9. fordulójának pénteki játéknapján.

Az első negyedben még tartotta a lépést a 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert Szolnokkal a szegedi csapat, azonban a második játékrészben háromgólos előnyt építettek ki a vendégek. A harmadik harmad ismét kiegyenlített játékot hozott, azonban a záró etapban ismét a szolnokiak akarata érvényesült, így a vége 7-13.

"Pozitívum, hogy a sok gyenge kezdés után ezúttal remek első negyedet produkáltunk. Játékosaim mindent végrehajtottak, amit elterveztünk. Ennyire tellett erőnkből egy klassziscsapat ellen. Összességében tetszett, amit láttam" - értékelt a szegedi vezetőedző, Szabó Zoltán. E. ON FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ 9. FORDULÓ A-CSOPORT

SZEGEDI FVCS–SZOLNOKI DÓZSA 7–13 (3–3, 1–4, 3–3, 0–3)

Szeged, 300 néző. Vezette: Vogel G., Berki A.

SZEGED:

MOLNÁR D. – BOGDANOVICS 2, Blank, Palotás, Foszkolosz 1, Farkas K., KISS CS. 2. Csere: Boros 1, Szedmák, Lihotzky, Somlai 1. Edző: Szabó Zoltán

SZOLNOK:

BÁNYAI – Bátori 1, SZUBOTICS 4, JANSIK D. 1, D. LAZICS 2, V. Rasovics, Angyal 1. Csere: Szatmári 1, Dőry 1, Teleki, Várnai 1, Szeghalmi 1, Schmölcz. Edző: Zsivko Gocics Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 10/5 Gól – ötméteresből: 2/2, ill. – Kipontozódott: Farkas K. (16. p.), Várnai (28. p.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.