Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egyetem

Elindult az európai felsőoktatás megújítását célzó nemzetközi együttműködés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Az Európai Bizottság hivatalosan is elindította az Európai Egyetemek Szövetsége (EUA) elnevezésű új programját, hogy átjárhatóbb, globális értelemben is versenyképesebb felsőoktatási tér jöjjön létre Európa-szerte – közölte az egyik konzorciumban részt vevő Pécsi Tudományegyetem (PTE) pénteken az MTI-vel.

A brüsszeli programindító konferencia másnapján kiadott közleményben emlékeztettek arra, a kezdeményezés célja az európai felsőoktatás megújítása.

Ennek keretében egyetemi szövetségek jöttek létre idén tavasszal és nyáron. Az összesen 85 millió eurós, tehát mintegy 28 milliárd forintos költségvetésből dolgozó, konzorciumokba tömörült felsőoktatási intézmények témacsoportokban munkálkodnak.

A Pécsi Tudományegyetem öt magyar intézmény egyikeként vesz részt e folyamatban. Az első körben Magyarországról tagja még a szövetségeknek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Közép-európai Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

A PTE a potsdami egyetem által vezetett European Digital UniverCity (EDUC) projekt keretében olasz, cseh, francia, német egyetemekkel együttműködve dolgozik majd, s a nemzetköziesítési koncepció fejlesztését koordinálja.

Az intézmény közleménye szerint gyökeresen fogják átalakítani Európa felsőoktatását ezek az egyetemi szövetségek. A program ugyanis közös képzési programokkal, oktatási és kutatási együttműködésekkel fokozza az egyetemi hallgatók, oktatók és az adminisztrációban dolgozó munkatársak mobilitását – írták.

Hozzátették, a csütörtöki brüsszeli programindító konferencián bejelentették, hogy a pályázatok első fordulójában eddigi tizenhét egyetemi szövetség nyert el támogatást, ezt a számot további huszonnéggyel emelnék 2020-tól.

A tizenhét szövetségben az Európai Unió huszonnégy országának egyetemei vesznek részt, száztizennégy intézményt reprezentálva – áll a közleményben.

Tovább olvasom

Egészség

Még nem tudni, hogy lesz-e ponthúzó parti Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tárgyakkal is átvihető a vírus, így erre továbbra is oda kell figyelni.

Tovább olvasom

Egészség

Teljes radiológiai eszközparkkal bővül a Szegedi Tudományegyetem

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

4,8 milliárdos kormányzati támogatásból.

Tovább olvasom

Egyetem

Jótékonysági mosolymaszk-kampányt indít a Vöröskereszt megyei szervezete

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Rendeljünk védőeszközt a szervezet Tű, Cérna, Szeretet Varrodájától.

Tovább olvasom

Aktuál