Közélet

A felsőfokú agrárképzést fejlesztené Lázár János

A felsőfokú agrárképzést fejlesztené Lázár János

2019. november 11., hétfő
A felsőfokú agrárképzést fejlesztené Lázár János

Oktatásról, politikáról és a klímaváltozásról is szó esett az Egy Ladában Lázárral legújabb epizódjában - számolt be a Rádió 7.

A vásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője ezúttal debreceni egyetemistákat fuvarozott a mezőhegyesi ménesbirtokon szolgálati Lada Nivájával. A szakképzésekről szólva Lázár János, aki egyben a ménesbirtok fejlesztéséért felelős kormánybiztos, azt mondta, a szakembereket társadalmilag és anyagilag is meg kell becsülni, ezért is támogatja az iskolák, kollégiumok felújítását, vagy tornacsarnokok építését. Az agrár-felsőoktatásról úgy fogalmazott, azt ki kell emelni a képzések közül, és jelentős mértékben fejleszteni, hogy még versenyképesebb tudást kínáljon a fiataloknak. A képviselő kitért arra is, fontos lenne, hogy a fiatalok átfogó képet kapjanak a közéletről, hiszen a politikusok azért dolgoznak, hogy az ő generációjuknak jobb legyen, könnyebb legyen. A műsorsorozatba továbbra is lehet jelentkezni a lazarjanos.hu oldalon.

(Kiemelt kép: vasarhely24.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.