Közélet

Szegeden indult útjára a Térzene program

Szegeden indult útjára a Térzene program

2019. október 2., szerda
Szegeden indult útjára a Térzene program

Országos köztéri koncertsorozat indult a zene világnapján a kultúráért felelős államtitkárság kezdeményezésére - közölte a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója kedden délután Szegeden.

Szamosi Szabolcs a sorozatot indító szabadtéri koncert előtt elmondta, hogy a kezdeményezés szorosan kapcsolódik a zene világnapjához, amely Yehudi Menuhin szándékára valósult meg, azzal a célkitűzéssel, hogy a komolyzenét népszerűsítsék ezen a napon, nemcsak a koncerttermekben, hanem a köztereken, közintézményekben is, hogy az emberek megismerhessék azt és később ellátogassanak a hangversenytermekbe. A kulturális államtitkárság kezdeményezésére indult programban minden ötezer lakosnál nagyobb városban hétvégente rendszeresen találkozhatnak az emberek a klasszikus zenével a település központjában, a templom előtti téren vagy éppen magában a templomban - közölte az igazgató. A programsorozat nyitóhétvégéjén Dunaújvárosban, Salgótarjánban, Pécsett, Pásztón, Nagykanizsán, Szombathelyen és Budapesten tartanak szabadtéri koncerteket - tudatta Szamosi Szabolcs. Az év végéig pedig több mint száz településen hallhat a közönség köztéri koncerteket - tette hozzá.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.