Közélet

Négy nap is kevés egy hányásfolt eltakarításához Szegeden

Négy nap is kevés egy hányásfolt eltakarításához Szegeden

2019. október 10., csütörtök
Négy nap is kevés egy hányásfolt eltakarításához Szegeden

Olvasóink nagy része szerint a Károlyi utcai hányásfolt egy új turisztikai látványosság, ezért nem is fogják eltakarítani.

Mint arról beszámoltunk

, egyik olvasónk elmondása szerint hétfő hajnalban feltehetően két hajléktalan vitatkozott a Károlyi utcai társasház árkádsora alatt, majd egyikőjük bedobta a törülközőt és egy hatalmasat rókázott a lépcsőházak bejárati ajtaja elé. Mivel egy nappal később még mindig ott éktelenkedett a kívánságtócsa, úgy döntöttünk,

hogy szavazás formájában megkérdezzük

olvasóinkat, szerintük hány napig tart ki egy hányásfolt Szegeden. A végeredmény beszédes:

  Csalódniuk kellett azoknak, akik arra voksoltak, hogy még cikkünk megjelenése napján eltakarítják a hányadékot. Jóllehet, a két nagy tócsa egyike eltűnt, a másik viszont még csütörtök reggel, azaz négy nappal a keletkezését követően még ott éktelenkedett az aszfalton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.