Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Hamarosan jöhet Szeged első Poket könyvautomatája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

2 millió forintot gyűjtenek három vidéki nagyváros, Szeged, Pécs és Debrecen első automatáira: hétfőre ebből már összegyűlt 800 ezer forint. A támogatok nevét feltüntetik az automatákon. A próbaverzió már használható a Somogyi-könyvtárnál.

Gyűjtést indított a Poket a múlt héten: az akcióban 30 nap alatt gyűjtenének 2 millió forintot három város, Szeged, Pécs és Debrecen első automatáira. A gyűjtés kampányleírása szerint a három automata összesen 6 millió forintba kerül, az adakozóktól összesen 2 millió forintot kérnek.

Zahovay Zoltán, a Poket Nonprofit Kft. ügyvezetője megkeresésünkre elmondta, logisztikai okai vannak annak, hogy Szegeden még nincs könyvautomata. “Az egész folyamatnak van egy átfutási ideje, hiszen az automatát be kell szerezni, a helyét meg kell találni. Nem egyszerű, hogy több száz kilométeren át kell szállítanunk a könyveket, ezért például Tata és Komárom együtt tudott elindulni, mert így logisztikailag gazdaságosabban tudjuk működtetni az ottani automatákat” – magyarázta, majd hozzátette: mivel ehhez hasonló tengelyekben gondolkodnak, a szegedi automata működtetése a kecskemétivel együtt valósítható meg.

Hétfő délelőtt a gyűjtés meghaladta a 800 ezer forintot.

“Ha összegyűlik a kitűzött összeg, akkor az automatákra rátesszük támogatóink nevét. Ehhez az adakozóknak a megjegyzés rovatba az adott város nevét kell beleírniuk” – mondta, azonban arról egyelőre nincsenek adataik, hogy melyik város a legaktívabb támogató.

“Ehhez még nem férünk hozzá. De az biztos, hogy Szegeden eddig nagyon akarták a könyvautomatát” – mondta az ügyvezető.

Ugyanakkor már Szegeden is kipróbálható a könyvautomata, így próbálják megismerni jobban a szegedi közönséget. Ennek okán hétfőn délután helyezték üzembe a készüléket, röviddel ezután pedig már tucatnyian álltak az automatánál. “Szerintem nem egészséges, hogy ennyire örülünk egy automatának, de mégis” – mondta örömében egy lány. “Menjünk oda és bámuljuk!” – kiáltott fel.

Tovább olvasom

Egészség

Negyedik napja nem követelt áldozatot a járvány hazánkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Viszont öttel emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.

Tovább olvasom

Közlekedés

Példamutató a magyar–román közös határrendészet működése Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A nagy forgalommal együtt elmúlt években nőtt a felfedezett jogsértések száma is. 

Tovább olvasom

Egészség

Könnyítettek a tartózkodási engedéllyel rendelkezők beutazási feltételein

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A szabályozás különösen a felsőoktatásban részt vevők beutazását segíti elő.

Tovább olvasom

Aktuál