Sport

Éremeső hullott az őszi egyetemi futóversenyen

Éremeső hullott az őszi egyetemi futóversenyen

2019. október 20., vasárnap
Éremeső hullott az őszi egyetemi futóversenyen

Az SZTE Őszi Egyetemi Futóversenyre nevezők 3,4 kilométeres távon mérték össze teljesítményüket. Összesen 60 amatőr sportoló szállt versenybe az egyetemi medálokért.

A Pick-futás részeként rendezték meg az Őszi Egyetemi Futóversenyt a 3,4 kilométeres távon. A rangos és a Pick évfordulóját is ünneplő verseny mintegy 4000 résztvevője közül 60 tartozott a Szegedi Tudományegyetem kötelékébe. Az Őszi Egyetemi Futóversenyen indulók közül 3 férfi és 3 női versenyzőt értékelt a „zsűri” – tudtuk meg

Farkas Istvántól

, az SZTE Sportközpont testnevelő tanárától. A férfi mezőnyben

Nyéki Péter

lett az első,

Cséplő Gergely

a második,

Hidvégi Bence Gábor

a harmadik. A nőknél

Kréz Zsófia

megvédte a tavalyi aranyérmét, míg

Tódor Elizabet

az ezüstérmet szerezte meg, míg

Hunyadi Anna

a bronzérmet. – Az önállóan nevezők között több egyetemistával és egyetemi munkatárssal is találkoztunk mind a rövidebb, mind a félmaratoni távon – osztotta meg velünk tapasztalatát a testnevelő tanár. – Úgy tűnik, nem jutott el minden érdeklődőhöz az egyetemi közös nevezés lehetőségéről az információ.. Az SZTE Őszi Egyetemi Futóverseny díjait

Fekete György

sportstratégiáért felelős megbízott adta át a leggyorsabbaknak.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.