Írjon nekünk

Közélet

Elhanyagolt sírokra panaszkodnak a Belvárosi temetőben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Fekete Ferencné már évekkel ezelőtt jelezte: ledőlt az egyik téglafal a Belvárosi temetőben. Azóta a sírokhoz hordják a szemetet. Olvasónk nem tudja, hogy a problémával hová forduljon.

“A sírra több éve dőlt rá a fal. Mi már akkor jeleztük a problémát, el is kezdték elhordani a téglákat” – idézte fel Fekete Ferencné. A nyugdíjas asszony szerint már előtte is problémát okozott a fal, hiszen már körülbelül 30 évvel ezelőtt is omladoztak téglák belőle.

“Kellemetlen ez nekünk, mert magunk kell, hogy utánajárjunk, mi miért történik vagy éppen nem történik” – mondta. “A sír mostanában jár le. Ezzel viszont tisztában vannak, jelezték is, hogy a következő időszakra várják a 200 ezer forintot” – osztotta meg Fekete Ferencné.

Állítása szerint legalább öt évvel ezelőtt kezdték el hordani a téglákat, mostanra szinte nyoma sincs a falnak a Belvárosi temető kriptasorán: ami látszik, hogy a terület elhanyagolt a sírok mögött, elszórtan szeméttel. Fekete Ferencné tehetetlennek érzi magát, mert már több helyen jelezték a problémájukat.

Molnárné Masír Erika, a Testamentum Kft. temetkezési divíziójának vezetője megkeresésünkre elmondta, a fal a belvárosi temető belső falrendszeréhez tartozik. “A külső fal teljesen fel van újítva, azonban a belső felújítása munkálatokra szorul. Az idei évre már nem tudunk felújítással tervezni a probléma kapcsán, viszont jövőre megoldódhat a probléma. Ennek érdekében fel kell mérnünk, hogy hol szorul felújításra a belső falrendszerünk” – magyarázta, majd hozzátette, ha már nekiállnak a fal felújításhoz, akkor az egészet rendbe akarják tenni. “Ez nem lesz rövid folyamat, mert az érintett kripták tulajdonosait, gondozóit, a hozzátartozókat mind meg kell keresnünk amellett, hogy felmérjük a falak állapotát és árajánlatot kérünk” – magyarázta. Molnárné Masír Erika elmondta, nem rongálás következtében omlott le a fal, csupán elöregedett a szerkezet.

Tovább olvasom

Közélet

Nehézkes Mária napja: ismét egy aratóünnep

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ingyenes nyaralást kapnak a kereskedelmi dolgozók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Tatai-tó partján álló színvonalas nyaralóházat ingyenes használatra anonim magánszemélyek ajánlották fel.

Tovább olvasom

Közélet

Ennyire megosztja a szegedieket a rakpart lezárása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

A fiatalok közül sem mindenki támogatja a lezárást, de akad olyan autós, aki szerint ki lehet bírni, ha nem autózhat arrafelé. Megkérdeztük a szegedieket, hogy mit szólnak a városvezetés legújabb ötletéhez. Íme a válaszok.

Tovább olvasom

Aktuál