A finanszírozás leállítása, majd pénzbüntetés és akár az egész uszoda-beruházás támogatásának felfüggesztése is a pakliban van, ha bebizonyosodik a gyanú, hogy Botkáék trükköztek a kormánytól kapott milliárdokkal.
Mint azt lapunk megírta, az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított a Botka László vezette önkormányzattal szemben, amiért saját számlán parkoltatták a Modern Városok Programban fedett sportuszoda építésére eddig megkapott 12,1 milliárd forintot, és a felszólítás ellenére sem utalták el azt a törvényben előírt módon a Magyar Államkincstár számlájára.
Bukhatja az uszodát Szeged
Szeged összesen 16,2 milliárd forintot kapott az államtól a fedett uszoda építésére. Az összegből idén 12,1 milliárd forint érkezett meg a város számlájára. A Miniszterelnökség arra szólította fel a a várost, hogy ezt az összeget tegye át a kereskedelmi számlájáról egy, a Magyar Államkincstárnál vezetett számlára. Az önkormányzat azonban az állam ezen kérését is megtagadta – tudatta korábban a Miniszterelnökség.
Az önkormányzat titkolja, hogy mi van a pénzzel, miért nem utalták el a jogszabály szerint és arra sem adtak választ, hogy mi lett a pénzzel! Az ügy miatt azonban Szeged bukhatja az évtizedek óta várt sportuszodát,
mert könnyen ez lehet a vége, ha beigazolódik a Miniszterelnökség gyanúja. Az illetékes tárca szerint ugyanis a szegedi városvezetés átláthatatlanná tette a kormányzati forrás felhasználását.
“Ez pedig felveti annak gyanúját, hogy a város vezetése másra fordította a támogatási összeget”
– áll a tárca vizsgálatot megalapozó írásos indoklásában.
Hozzátették: mindezekre tekintettel a Miniszterelnökség mint támogató aggályosnak ítélte meg a 16 milliárd forint felhasználását, ezért – a közpénzzel történő felelős gazdálkodás elve mentén – haladéktalanul eljárás megindítását kezdeményezte az Állami Számvevőszéknél.
Botka elszólta magát
Botka Lászlóék eddig mindössze egy beismeréssel is felérő közleményt adtak ki az ügyben, amelyben véletlenül elszólták magukat! A dühös kommünikében ugyanis
jelen időben utalnak arra, hogy (majd) átutalják a kérdéses összeget a Magyar Államkincstárnál elkülönített számlájára. Tehát eddig nem utalták el oda, ahova kellett volna!
De mi lett a milliárdokkal?
Lapunk még a múlt héten rákérdezett az önkormányzatnál arra, hogy mit csináltak 12,1 milliárddal, miért parkoltatták a bődületesen sok pénzt a saját számlájukon és miért nem utalták el azt a hivatalos eljárásnak megfelelően?
Botka Lászlóék napok óta nem válaszolnak ezekre a kérdésre, mélyen hallgatnak!