Hírzóna

27 millióval károsított meg négy céget egy vásárhelyi csaló

27 millióval károsított meg négy céget egy vásárhelyi csaló

2019. október 4., péntek
27 millióval károsított meg négy céget egy vásárhelyi csaló

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a negyvennégy éves férfival szemben, aki 2018-ban négy céget csapott be, és okozott nekik mintegy huszonhétmillió forint kárt - közölte a megyei vádhatóság.

A vád szerint az elkövető 2017 áprilisában megbízási szerződést kötött egy budapesti céggel, hogy a részükre üzleteket kössön. A vádlott a cég nevében 2018 áprilisában megállapodott egy hódmezővásárhelyi gazdasági társasággal abban, hogy tőlük búzát és napraforgót vesz. A vádlott elszállított az eladótól összesen 3500 mázsa búzát és 490 mázsa napraforgót, azok ellenértékét, mintegy 22 millió forintot, azonban nem fizette meg, az eladó cég számára elérhetetlenné vált.

A vádlott a budapesti cég nevében és magát más személynek kiadva egy másik társaságot bízott meg a gabona egy részének elszállításával, a 350.000 forintos szállítási díjat részükre nem fizette ki.

A vádlott 2018 júniusában Hódmezővásárhelyen kocsit bérelt, a bérlési idő letelte után az autót nem adta vissza a bérbeadó cégnek, a bérleti díjat nem fizette meg. A kocsit később a nyomozásban lefoglalták, így a bérbeadó társaságot ért kár megtérült.

A vádlott a vád szerint 2018 júliusában egy olyan gazdasági társaság nevében, amivel kapcsolatban nem állt, egy szentesi cégtől vásárolt összesen 13 alkalommal, mintegy 4 millió forint értékben elektronikai árucikkeket. A vádlott ezen termékek árát sem fizette meg.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a vádlottat többek között jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint közügyek gyakorlásától eltiltását indítványozza.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.