//

150 milliót érő hamis ruhát találtak a vámosok Csanádpalotánál

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai mintegy hatezer hamis ruhát és kiegészítőt találtak egy teherautóban az M43-as autópályán – közölte a NAV megyei szervezete.

A pénzügyőrök egy Törökországból Magyarországra tartó kamiont ellenőriztek az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén.

A rakomány átvizsgálásakor a NAV munkatársai megközelítőleg hatezer, különféle márkajelzéssel (Gucci, Louis Vuitton, Versace, Dior, Nike, Fila stb.) ellátott ruhát, cipőt és kiegészítőket pakoltak ki a zsákokból.

A magyar sofőr a szállítmány származását nem tudta igazolni. Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruházati termék és kiegészítő hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosának, illetve a versenytárs engedélye nélkül szállítottak és hoztak forgalomba.

A pénzügyőrök a megközelítőleg 150 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták. A pénzügyi nyomozók iparjogvédelmi jogok megsértése miatt az ügyben eljárást indítottak.

Előző sztori

Megállapodást írt alá a szegedi művészeti kar és a Szabadtéri Játékok

Következő sztori

Erre számítsunk hétvégén a megye határátkelőin