Írjon nekünk

Hírzóna

Ismét megrendezik Szegeden a Magyar Könyvkiadók Napját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Író-olvasó találkozó, könyvbemutató, kerekasztal-beszélgetések és írók-filozófusok futballmeccs is szerepel a Magyar Könyvkiadók Napja programján, amelyet kedden és szerdán rendez meg a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az SZTE Klebelsberg Könyvtárral közösen – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.

Az Élettörténet és emlékezet címmel megszervezett kulturális rendezvény legtöbb programjának első nap a szegedi bölcsészkar, második nap az egyetemi könyvtár ad otthont.

A filozófiai és irodalmi kerekasztal-beszélgetéseken a résztvevők – a kortársak, a barátok, a tanítványok, az életpálya szakértő ismerői – a megemlékezés és a hommagé gesztusán, valamint a személyes történeteken, anekdotákon keresztül a Tengelyi László és Heller Ágnes filozófusok, valamint Tandori Dezső és Térey János költők halála után maradt hiánnyal szemben az olvasókban élő jelenlétüket próbálják erősíteni.

Az előadásokon szó lesz a száz éve elhunyt Csáth Géza és a 90 éve született Bori Imre munkásságáról is, de a Csáth-naplók és a Bori Imre-levelezés mellett az irodalommá szerveződő személyes életanyag – visszaemlékezés, önéletrajz – és az ebből kirajzolódó, illetve az ezt alakító történelem dinamikus erőviszonyai is izgalmas beszédtémáknak ígérkeznek.

Esténként a programok a Grand Caféban folytatódnak, kedden Végel László mutatja be Temetetlen múltunk című önéletrajzi regényét, másnap előbb írók és filozófusok olvasnak fel részleteket műveikből, majd Mesterházi Mónika Evidenciák – Esszék versekről és költőkről című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők.

Szerdán tartják az írók-filozófusok labdarúgó-mérkőzést, Esterházy Péterre emlékezve.

A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett egész napos könyvcserét és könyvvásárt is rendeznek, amelyen a legnevesebb magyarországi kiadók mellett két jelentős vajdasági intézmény, a Symposion és a Forum is részt vesz.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Hírzóna

Helyreigazítás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Délmagyar alapján valótlanságokat híreszteltünk a dr. Ujhelyi István által kezdeményezett sajtóperrel kapcsolatban.

Tovább olvasom

Egészség

Még mindig egészségtelen a levegő Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A magas szállópor-tartalom miatt

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Líbiai és palesztin migránst is fogtak a megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Röszkén és Szegeden.

Tovább olvasom

Aktuál