Közélet

A szegedi vadasparkot is megtépázta a vihar

A szegedi vadasparkot is megtépázta a vihar

2019. szeptember 10., kedd
A szegedi vadasparkot is megtépázta a vihar

A szeptember 9-én Szegeden végigpusztító orkánerejű szélvihar a Vadasparkot sem kímélte.

Szerencsére ugyanakkor nem történt baleset, sem emberi, sem állati sérülés. Az állatokat az orkán közeledtével azonnal elzárták az állatkert munkatársai – a gyors reagálásukra nagy szükség volt, olyan erővel és hirtelenséggel csapott le a vihar. A látogatók be tudtak húzódni fedél alá a legnehezebb percekben, és igyekeztek segíteni azok kijutását, akik „bennragadtak” – többek között egy kerekesszékes látogató szorult segítségre a járdákat eltorlaszoló fatörzsek kikerülésében. A kár azonban tetemes, ez már az azonnali szemrevételezéskor is kiderült, így a következő napon – ilyen még szökőévenként sem fordul elő – zárva tartották az állatkertet a látogatók elől. Számos egészséges fa dőlt ki vagy tört ketté, de szerencsére használhatatlanná egy létesítmény sem vált. Mindenesetre egy nap szükséges arra, hogy újra biztonságossá tegyék az állatkertet, hogy mielőbb újra kiengedhessék az állatokat a kifutóikba és fogadni tudják a vendégeket. Szeptember 11-től már újra szívesen látják látogatóinkat a Vadasparkban.

(Kiemelt kép: Endrédi Lajos)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.