Közélet

A belügyminiszter szerint lenne értelme Nemesi Pál ötletét megvalósítani

A belügyminiszter szerint lenne értelme Nemesi Pál ötletét megvalósítani

2019. szeptember 23., hétfő
A belügyminiszter szerint lenne értelme Nemesi Pál ötletét megvalósítani

Pintér Sándor belügyminiszter tartott lakossági fórumot hétfőn este Szegeden, a Novotel Hotel konferenciatermében, ahol egy óra hosszán át beszélt a megjelenteknek, akiket Bartók Csaba, a szegedi Fidesz elnöke, Nemesi Pál független polgármesterjelölt és B. Nagy László országgyűlési képviselő köszöntött.

A fórumon különböző közéleti témákról esett szó, legfőképp természetesen a biztonságról, a rendvédelemről. A belügyminiszter elmondta, míg 2010-ben 430 ezer bűncselekményt történt országszerte, addig ez a szám tavaly már csak 187 ezer volt. Ez köszönhető a rendőrség hathatós és áldozatos munkájának és természetesen a technikai fejlődésnek is - tette hozzá.

A fórumot követően sajtótájékoztatóra került sor, ahol Pintér Sándor összegezte a konferenciateremben elhangzottakat, és szóba került a közelgő, október 13-i önkormányzati választás is. "A választás a Belügyminisztérium értékítélete szerint egy ünnep, a polgárok ünnepe, amikor a választók képviselőikről véleményt tudnak mondani: megfelelő módon teljesítették-e feladataikat avagy új vezetőre van szükség. A fórumon elmondtam, hogy mi miben segítettük az önkormányzatokat, hogyan támogattuk a működésüket, és milyen javaslatokat tettünk ahhoz, hogy fejlődjenek. Most a polgárok kérdése, hogy a mi általunk nyújtott támogatást hogyan használta fel Szeged városa, megfelelő módon vagy ezt jobban kellett volna felhasználni" - fogalmazott.

A belügyminiszter emlékeztetett, a 2010-es évek elején a kormány a konszolidációval 25 milliárd forinttal támogatta Szegedet, és a későbbiekben is mintegy másfél milliárdot ajánlott fel a szegedi tömegközlekedés javítására. "Azt, hogy ezt megfelelő módon használták-e fel, azt a helyiek tudják eldönteni, ők tudják megmodani, hogy van-e még bizalom a jelenlegi vezetésben vagy egy új vezető kell, aki jobb körülményeket tud teremteni a szegediek számára" - hangsúlyozta. Pintér Sándor beszélt arról is, hogy Szeged 2010-2019 között csaknem 30%-ot tudott javítani az egy főre jutó aderő tekintetében, vagyis ez a szám most 39 ezer forint körül van; igaz van olyan település Magyarországon, amelyen ugyanez a szám 200 ezer. Az, hogy ez az "erősödés" mennyire erősödés valójában, mennyire elégedettek ezzel, azt a szegedieknek kell eldönteni - magyarázta. Nemesi Pál ötletéről, hogy legyenek térfigyelő kamerák a lépcsőházakban, azt mondta, támogatja, ha az a lakók egyetértésével és hozzájárulásával valósul meg. "Az eredmény kecsegtető lehet" - summázott.

Nemesi Pál megköszönte a belügyminiszternek, amiért a a 2010-es migrációs válság idején "profi módon" kezelték a helyzetet, és biztosították a határvédelmet, majd megépítették a kerítést. "Köszönet jár azért is, ha valaki mégis átjut a rendszeren, nem nekünk, szegedieknek vagy a határmenti települések lakóinak kell szembenézni ezzel a problémával" - mondta, utalva a határsértésekre. Nemesi Pál azt kérte a minisztertől, hogy az a mintegy 400 szegedi rendőr, aki a városban szolgálatot teljesít, 21. századi munkakörülmények között dolgozhasson. Ezzel kapcsolatban Pintér Sándor kifejtette, "az életveszélyes szegedi rendőrség" épületének felújítása terítéken van, de ahhoz, hogy megkezdhessék a munkát, először az önkormányzatnak kellene egy épületet biztosítania a renoválás idejére. Kovács Ferenc fotógalériája:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.