Egyetem

400 programmal várja az SZTE az érdeklődőket a kutatók éjszakáján

400 programmal várja az SZTE az érdeklődőket a kutatók éjszakáján

2019. szeptember 25., szerda
400 programmal várja az SZTE az érdeklődőket a kutatók éjszakáján

A Szegedi Tudományegyetem minden eddiginél több oktatója, kutatója és hallgatója várja minden eddiginél több ingyenes programmal az érdeklődőket a kutatók éjszakáján, Szegeden és Hódmezővásárhelyen.

Két város, 400 program, 600 kutató, oktató és hallgató, több mint 100 helyszín – a Szegedi Tudományegyetemen szeptember 27-én, pénteken délután 2 órától várják programokkal a tudomány iránt érdeklődőket. Az est megtervezését segíti az SZTE kutatók éjszakája ingyenesen letölthető mobilapplikáció, amely az esemény digitális programfüzete. Idén az egyetem 11 kara várja izgalmas programokkal a látogatókat. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes lehet az Általános Orvostudományi Kar Dóm téri épületében található mentőautó-szimulátor. A nagyobbak egy igazi kutatólaboratóriumba is bepillanthatnak, és megtudhatják, hogyan lehet a banánból DNS molekulákat kivonni. Az iskolások a Gyógyszerésztudományi Karon patikusként is kipróbálhatják magukat, a legkisebbeket pedig a kar dékánja és dékánhelyettesei esti mesével várják. A Mérnöki Kar előadásaiból kiderül, hogy kik laknak az élelmiszereinkben, vagy, hogy milyen is a zaj-és rezgésmérések alkalmazása a műszaki diagnosztika világában. A Bartók Béla Művészeti Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) közösen egy igazi újdonságot mutat be az érdeklődőknek: ezen az éjszakán debütál a kottalapozó applikáció. Emellett a TTIK-n a felnőttek a növényalapú alkoholokról hallhatnak izgalmas előadást „Egészségedre!” címmel, de azt is megnézhetik, hogyan használhatóak a lézerek a gyógyításban. A Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karon mindent megtudhatnak az érdeklődők a szuperhősnőkről, a „Népek konyhája” pedig ételkóstolóval és receptcserével vár mindenkit. Az Állam-és Jogtudományi Karnak köszönhetően a fogyasztóvédelemmel is megismerkedhetnek a látogatók a „Drágám, a ruhák összementek!” című előadáson. A karon a külföldi látogatókat is szeretettel várják: a „Leonardótól az Új Rembrandtig – Szerzői jog régen és most” című előadás magyarul és angolul is elhangzik majd. Az Egészségtudományi- és Szociális Képzési Karon idén is megtudhatják a résztvevők, hogy milyen érzés öregnek lenni, sőt akár látogatást is tehetnek az emberi testben. A Gazdaságtudományi Karon kutatói megérzéseiket tesztelhetik az érdeklődők, de megtudhatják azt is milyen a marketing a hétköznapokban. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar a Nagy Árvíz 140. évfordulója alkalmából gyalogos városnézéssel várja az érdeklődőket, egy interaktív kísérletben pedig a fizikával ismerkedhetnek a látogatók. A Mezőgazdasági Karon kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják magukat a „Csináld magad dísznövényszaporítás!” című programon, de megnézhetik azt is hogyan zajlik az állatpreparálás. Az SZTE Füvészkert éjszakai kalandtúrával várja a látogatókat.

A 400 programot nem könnyű átlátni, sorba rendezni – ebben segít az SZTE munkatársai által fejlesztett mobilapplikáció, az ingyenesen letölthető SZTE Kutatók Éjszakája digitális programfüzet. A mobil alkalmazás az alapvető tájékoztatás mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is. A térkép segítségével a rendezvény helyszínei és az ahhoz tartozó programok tekinthetők át, a kereső funkció pedig még könnyebbé teszi a böngészést. Az applikáció az 5.0-nál magasabb verziószámú Android, illetve iOS 11 és 12 rendszerekre elérhető, és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play és App Store áruházakból ingyenesen letölthető.

Az SZTE programjai a

Kutatók Éjszakája honlapon is megtekinthetők

, a regisztrációköteles programokra itt lehet jelentkezni egészen szeptember 26-án éjfélig. A honlapon az egyes programoknál bemutatkoznak az Európa-szerte megrendezett tudományos esemény főszereplői is: azok a kutatók, oktatók, hallgatók, akik ezen az estén bemutatják tudományterületüket, kutatási eredményeiket. A Szegedi Tudományegyetem magyarországi általános- és közép-, valamint határon túli magyar nyelvű középiskolákba juttatta el a 400 programot tartalmazó ingyenes programfüzetet, amely karoként sorolja a programokat – így az egyes tudományterületek iránt érdeklődőknek könnyebb lesz választani. A szervezők idén először feltüntették azt is, hogy az egyes programokat kiknek ajánlják – kisgyerekeknek, iskolásoknak, felnőtteknek, vagy családoknak. A programfüzet tulajdonosai játszhatnak is: egy laborban készült fotóból kell kettőt összehasonlítani, és megkeresni a különbséget. A helyes megfejtők között a szegedi egyetem Kutatók Éjszakáját szervező SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság értékes ajándékcsomagokat sorsol ki. A kutatók ünnepe a Kutatók Éjszakája: az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok látogatásához tudományos előképzettség nem szükséges.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.