Írjon nekünk

Közélet

Rosszul tudták a Partfürdőt fejlesztő munkások, hogy mikorra kell befejezniük a horgászpályát az önkormányzati cég szerint

/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Ugyanis Jávorszky Iván, az Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint 2020. február a pályázati határidő, szemben azzal az augusztus 1-i dátummal, amit a helyszínen dolgozó munkások mondtak.

Korábban megírtuk: a Partfürdő horgász- és sólyapályájának kialakításán dolgozó munkások úgy tudják, hogy az üdülőterület fejlesztését augusztus 1-jére kellett elkészíteni. Egyikük július közepén arról beszélt portálunknak, hogy augusztus 1-jével be kell fejezni a horgászpálya munkálatait.

Július közepén így nézett ki a Partfürdő. Fotó: Kovács Ferenc

Most Jávorszky Iván, az önkormányzati Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetője küldött tájékoztatást, melyben leírja, hogy a fejlesztés határideje még odébb van.

A szerkesztőségünknek eljuttatott dokumentumból kiderül, hogy a horgászpálya várható átadása szeptember 13-án esedékes, a műszaki átadás határideje pedig egy hónappal később, október 13-án történhet meg.

Emellett a pályázatban meghatározott határidő 2020. februárja, tehát a beruházás megfelelő ütemben zajlik.

Korábban különböző álláspontok születtek arról, hogy mik a városvezetés tervei az üdülőterülettel. Jelenleg két beruházás folyik párhuzamosan a Partfürdőn: a horgász- és sólyapályát is magába foglaló projekt mellett kishajókikötőt alakítanak ki – utóbbi a tervek szerint jövő tavasszal igénybe vehető.

Az üdülőtulajdonosok szerint ez kedvező irány, azonban attól tartanak, hogy az ott található medencéket betemetné az önkormányzat, továbbá rendezvényközponttá alakítaná át a Partfürdőt. Abból kiindulva vélekednek így, hogy a területet az Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. kezeli, és ugyanez a cég felelős a SZIN szervezéséért. Mindezt azonban Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester cáfolta.

Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Ez fogadja a belvárosban sétálókat Szegeden

/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem lehet úgy sétálni a belvárosban, hogy ne találkoznánk egy padon fekvő, vagy dolgát végző hajléktalannal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay döntsön végre szemétügyben!

/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közleményben szólítja fel a polgármestert a helyi szervezet.

Tovább olvasom

Közlekedés

Megkapták jogosítványukat a SuliMoped program résztvevői Szegeden

/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több mint harminc fiatal vehette át kismotorra szóló vezetői engedélyét.

Tovább olvasom

Aktuál