Málnás csodával a beteg gyerekekért

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A REÖK cukrászda és a Delimo cukrászda közös, Szeretetsüti nevű jótékonysági akciót indít az SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ megsegítésére. Az akció augusztus 26-tól egészen december 24-ig tart. Ez idő alatt a cukrászdák legnépszerűbb süteményéből, a Málnás csodából származó bevétel teljes összegét jótékony célra fordítják.

– Mindenképpen szerettük volna kifejezni hálánkat a klinika és Dr. Katona Márta főorvos felé, hiszen ha ő nem lenne, akkor a mi családunk nem állhatna itt, ilyen összetételben – kezdte Mannah Reda, a REÖK cukrászda tulajdonosa. – Sokat gondolkodunk azon, hogy mi lehet ennek a megfelelő módja, végül közösen kitaláltuk a Szeretetsüti jótékonysági akciót, ami az államalapítás ünnepétől kezdve egészen karácsonyig tart – tette hozzá.

A tulajdonos elmondta, a Málnás csoda névre hallgató sütemény a legnépszerűbb terméke a cukrászdának, ezért döntöttek úgy, hogy az ebből származó bevétel 100 százalékát a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért alapítvány számlájára utalják. – Szeretnénk, hogy a Málnás csoda valódi csodává váljon – fogalmazott Mannah.

 

Dr. Katona Márta, az SZTE ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ főorvosa, köszönetét fejezte ki az önzetlen gesztus miatt, majd elmondta, hogy az alapítvány eddig több tízmillió forinttal támogatta a klinikát.

– A Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért alapítvány eddig 80 millió forint értékű műszerrel támogatta a klinikát. Az adó 1 százalékokból és a Mannahhoz hasonló önzetlen emberek segítségének köszönhetően olyan műszereket vásárolhattunk, ami a gyerekek hatékonyabb és gyorsabb gyógyulását segíti – fogalmazott. A doktornő kiemelte, a befolyt összegtől függ, hogy milyen eszközökre tudják fordítani az adományt. – Szükségünk van infúziós pumpára, betegőrző monitorra, EKG-ra, de elengedő adomány esetén akár ultrahang készülékre is fordíthatjuk az összeget – zárta gondolatait.

 

Előző sztori

Gyógyszerésztudományi területen az SZTE a legjobb hazai egyetem

Következő sztori

Szegedi tudósokat is kitüntettek az állami ünnepen

Legutóbbi hasonló cikkek