Írjon nekünk

Közélet

Majdnem sikerült rendesen visszatenni a kerítéseket a Szentháromság utcán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

A még éppen felújítás alatt álló utca lakói szerint a végén kezdték a rekonstrukciót, ennek pedig a kialakított kiskertek az áldozatai. Az azokat elkerítő kerítést éppen nem sikerült rendesen visszatenni a helyükre.

A Szentháromság utca felújításának végéhez közelít a projekt, már a korábban portálunkon megírt süllyesztett padkájú garázsbejárókat is leaszfaltozták, azonban a kiskertek továbbra is elhanyagoltan várják sorsukat.

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy, az utcában lakó nyugdíjas asszony gazolt az egyik ilyen területen, annyira zavarta már. Eredetileg a Rákóczi tér és a Szivárvány utca közti szakasz megcsinosítását tervezte el, azonban annyira elfáradt, hogy csak egy kiskertet tudott kigazolni.

Ő és az utcákban élők sem értik, hogy a kiskerteket miért nem akkor alakították ki és ültettek növényeket, mikor már elkészült az utca aszfaltburkolata teljes egészében.

“Számtalanszor felöntötte az esővíz, folyt ki a sár az utcára. Ez nem tesz jót az ottani növényeknek sem, de ránézni is rossz. Így inkább nem kell a kiskert” – magyarázta Ilona.

“Arról nem is beszélve, hogy eközben csak nő a gaz, mintha muszáj lenne neki, mert senki se foglalkozik vele. Nem hinném, hogy nekünk, nyugdíjasoknak kéne hajlongani és kapkodni kifelé a gyomot” – összegezte gondolatait.

Szerda délutánra semmit sem változott a helyzet gazfronton, azonban a felújítás előtt elhelyezett kerítések kerültek vissza helyükre érdekes módon. “Hagyján, hogy fonákul kezdtek bele az egészbe, de ez igényes munka bárki szerint? A munkások a saját kertjükkel is így bánnának?” – szólt hozzá Balázsné Emília.

Tovább olvasom

Hírzóna

Adományokkal segíti az egészségkárosultakat a makói Angyalsóhaj Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sikeres volt a sütikóstoló is, így a tervezett mozgásfejlesztő eszközöket is megvásárolták az Erzsébet-házba.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegeden is bemutatják a Jób lázadása című film felújított változatát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január végén.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vásárhelyen kiderült, hogyan tártak fel egy szarmata temetőt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Haraszti László, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze tartott előadást.

Tovább olvasom

Aktuál