Korábban megírtuk, hogy a belvárosban elszaporodtak a galambok, az ürülékük pedig komoly betegségekkel fenyegeti a szegedieket. Legutóbb a Károlyi utca lakói panaszkodtak, most azonban a belváros más pontjairól érkezett észrevétel a madarakat illetően. Az önkormányzat a homokba dugja a fejét.
Nem lehet leülni a Széchenyi téren
Olvastam a legutóbbi lapszámukban a galambürülékről szóló cikküket, szeretném megjegyezni, hogy nem csak a Károlyi utcában, hanem az egész Széchenyi térre kihat a jelenség – kezdte levelét egyik olvasónk, aki a neve elhallgatását kérte. – Hétvégén az unokámmal szerettem volna elnyalni egy fagyit a Széchenyi téren, de sajnos csak azok a padok voltak szabadok, amik tele voltak galambürülékkel. Itt lenne az ideje, hogy találjanak valami megoldást erre a problémára – zárta sorait.
Kölcsey utcai fertő
A Kárász utcára merőleges Kölcsey utcában, az elhagyatott Royal Hotel ablakaiba előszeretettel repülnek a galambok. Az utca így nem meglepő módon tele van a fekáliájukkal. – Az egyik vendéglátóegység teraszán ültem a Kölcsey utcában, a galambok folyton ott kuncsorogtak az asztalok körül, amint leesett valami szinte egymást csipkedve próbáltak odaférkőzni a falathoz. Egyesek szeretik etetni a madarakat, én nem tartozom közéjük, meglehetősen irritál a jelenlétük, arról nem is beszélve, hogy mindenhova odapiszkítanak, ami rendkívül egészségtelen az emberekre nézve – panaszkodott a Facebookon Szederkényi János.
Megnémult az önkormányzat
A Károlyi utca lakóinak panasza után e-mailben felkerestük a szegedi önkormányzatot, szerettük volna megtudni, hogy hogyan próbálják orvosolni a problémát, de ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal sem válaszoltak a levelünkre.
A hazipatika.com szerint a galambok ürülékében gyakran megtalálhatóak a cryptococcus gombanemzetség tagjai, amelyek az ürülékkel szennyezett földben is megtelepszenek, belégzés útján pedig fertőzést is okozhatnak. Ha be is lélegzik a cryptococcus gombákat, a legtöbben nem lesznek betegek. Amennyiben viszont egy legyengült immunrendszerű ember érintkezik a kórokozókkal, úgy komolyabb mellkasi fertőzés, illetve akár agyhártyagyulladás is felléphet.