Közélet

Felújítják a csengelei konyhát

Felújítják a csengelei konyhát

2019. augusztus 17., szombat
Felújítják a csengelei konyhát

Egy hónapra bezárt a csengelei konyha, a tanév kezdetére átalakítják és modernizálják. A gépesítésnek köszönhetően a dolgozóknak könnyebb dolguk lesz, az ételkiadó létrehozásával pedig a tumultus is megszűnik majd - írja a Délmagyar.

A lap cikke szerintfélidejénél jár a csengelei kony­­ha felújítása. Az óvoda melletti in­­tézményt augusztus elején zárták be, hogy a tanévkezdésre egy modern, átalakított hely nyithasson meg. Kormányos Sándor polgármester elmondta, 2003-ban már felújították a konyhát, nem azért volt tehát szükség a beruházásra, mert nem lett volna megfelelő állapotban. – Úgy szoktunk fogalmazni, hogy nagymama konyhájaként működött. Az itt dolgozók mindent ugyanúgy csináltak, mint otthon, csak az üst kicsit nagyobb volt. Itt pucolták a zöldséget, és kézzel mosogattak. A nyolc dolgozónak viszont egyre nehezebb volt napi több mint 300 adag ételt ilyen körülmények között előállítani. A beruházás elsődleges célja tehát az, hogy a túlterheltségükön csökkentsünk – magyarázta. Pályázati forrásból több mint 13 millió forintot tudnak fordítani a berendezés modernizálására. Beállítanak egy mosoga­tógépet, ami 2 és fél perc alatt mosogat el 40 terítéket. Beszereztek egy gőzpárolót is, amely a közétkeztetés szabályainak megfelelően ki tudja váltani a bő olajban sütést. Szintén az egészséges ételek készítéséhez lesz hasznos a nagy teljesítmé­nyű rúdmixer, és új zöldség-előkészítő eszközöket is beszereznek. További részletek

ITT

olvashatók.

(Kiemelt kép: Karnok Csaba)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.