Szórakozás

Ezerféle sör várja a szegedi RakpartFeszt látogatóit

Ezerféle sör várja a szegedi RakpartFeszt látogatóit

2019. augusztus 13., kedd
Ezerféle sör várja a szegedi RakpartFeszt látogatóit

Néhány napon belül elrajtol az év legnagyobb sörös őrülete, amelynek utolsó napján az államalapításra emelhetjük majd magasba a korsónkat. A RakpartFeszt – Kézműves Sörünnep idén rekordmennyiségű főzdével és elképesztő mennyiségű folyékony csodával várja az érdeklődőket.

Péntektől ötödik alkalommal indul el a Rakpartfeszt a Huszár Mátyás rakparton, ahol idén közel száz kiállító kínálja majd az extra finom kézműves söröket és a legkedveltebb street food fogásokat. A hamburgerek, grillcsodák és egyéb finomságok mellett idén kuriózumként gluténmentes sör is kóstolható. Az ötödik alkalommal megtartott rendezvény utolsó napja egyben az államalapítás ünnepe is,amikor újra együtt emelhetjük majd poharunkat a régió legnagyobb tűzijátékára, amely a Szegedi Városkép és Piac Kft. szervezésében valósul meg. Az idei fellépők impozáns sorában szerepel a szegedi Útközband zenekar; a Gypo Circus; az oltári hangulatról híres és X-Faktorban is versenyző Ricky and the Drunken Sailors, és a Huckleberry Guys is. Az államalapítás ünnepén, a tűzijáték előtt Kállay Saunders feat. The Middletonz szórakoztatja majd a közönséget. A teljes program

ITT

.

Az esemény keretein belül augusztus 17-én és 18-án ismételten szervezett keretek között csattannak majd a pofonok a Stefánián, a Fesztivál Kupa Nemzetközi Ökölvívó Tornán, ahol mindkét nap 15 órától több nemzet bokszolói csapnak majd össze a bajnoki címért. A rendezvény fővédnöke Erdei „Madár” Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, világbajnok ökölvívó, a díszvendég pedig Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó. Részletek

ITT

. A sörbarátok pedig mindeközben kedvükre kóstolgathatnak, hiszen prémium minőségű kézműves italokból nem lesz hiány, közel ezerféle különlegességből válogathatunk majd. A szervezők a gyermekekre is gondoltak, számukra frissítő limonádék lesznek elérhetőek, illetve idén a fesztivál terültén a mentes étkezést követők is megtalálhatják a maguk étkeit, és kuriózumként gluténmentes sör is kóstolható lesz. Az esemény miatt megállási tilalom lesz érvényben a rakparton augusztus 13., kedd 18 órától, illetve a rakpart lezárásra kerül augusztus 14-én, szerda reggel 9 órától augusztus 21-én, szerdán 12 óráig. Augusztus 20-án az ünnepi tűzijáték idejére 20 óra 50 perctől 21 óra 25 percig lezárják a Belvárosi hidat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.