Közélet

Bréking: Házkutatás volt Botka László bizalmi embereinél

Bréking: Házkutatás volt Botka László bizalmi embereinél

2019. augusztus 8., csütörtök
Bréking: Házkutatás volt Botka László bizalmi embereinél

A szegedi önkormányzat két udvari vagyonvédelmi beszállítójánál is házkutatást tartott az adóhatóság – értesült a Magyar Hírlap szegedi forrásokból. Az adóhatóság a vagyonőrök körében is vizsgálódik.

A tavalyi Szegedi Ifjúsági Napok kapcsán kétszáz alkalmi munkában foglalkoztatott vagyonőr számára postázott kérdőívet az adóhatóság – tudta meg a lap az ügyben érintettektől. A kérdőíven konkrét cégek és személyek megnevezésével a hatóság azt mérte fel, hogy az egyes vagyonőrök melyik cég alkalmazásában, milyen munkarendben, milyen időbeosztásban, milyen pénzügyi kondíciók mellett dolgoztak. A történet már tavaly elkezdődött, amikor az adóhatóság házkutatást tartott két szegedi székhelyű cégnél, a Delta 500 Kft.-nél és a Speed Game Kft.-nél – mondták az ügyet közelről ismerő források. Két olyan cégről van szó, amely az említett kellemetlen látogatásban nem érintett Insure 98 Vagyonvédelmi és Biztonsági Kft.-vel együtt udvari beszállítója a szegedi önkormányzatnak.

A cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa, Nagy Tibor már csaknem két évtizede Botka László szocialista polgármester bizalmi embere. Ezt nehéz is lenne tagadni, hisz a szegedi polgármester, Botka László már régóta szereti a szegedi önkormányzati cégek igazgatóságába delegálni Nagy Tibort

- emeli ki a lap. A bizalmi ember korábban tulajdonos volt a Delta 500 Kft.-ben is, amelynél házkutatást is tartott az adóhatóság. A másik személy, akiről szintén elmondható, hogy az MSZP-s polgármester bizalmi embere,

Lángi Zsolt, erős testalkata, fizikuma miatt korábban testőrként Botka személyes biztonságáért is felelt,

vagyonvédelmi karrierjét az Insure 98 Kft.-ben kezdte, ám ő jelenleg már a Delta 500 Kft. tulajdonos–ügyvezetője. A Magyar Hírlapot megkereső vagyonőrök elmondták, Szegeden az összes vagyonvédelmi közbeszerzést régóta az említett három cég nyeri, de miután a háromban együtt legfeljebb háromszáz–háromszázötven főállású vagyonőr dolgozik, rengeteg külsős alkalmi dolgozóra van szükség. A legutóbbi Szegedi Ifjúsági Napokon előfordult, hogy még olyan cég is foglalkoztatott alkalmi biztonsági őröket, amelynek erre jogosítványa sem volt, ilyen engedéllyel nem rendelkezett. Egyiküktől megtudta a lap, hogy

az alkalmi dolgozók egy részét a három cégben úgy is „vándoroltatták”, hogy egy hétig az egyikben, a következőn a másikban, míg a harmadik héten a harmadikban voltak bejelentve, így a bérjárulékok felét minimum meg tudták spórolni.

Hogy a házkutatásokat követően indult-e büntetőeljárás, azt egyelőre nem lehet tudni. (via

Magyar Hírlap

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.