Egyetem

Tehetséggondozó tábor kezdődik a gazdaságtudományi karon

Tehetséggondozó tábor kezdődik a gazdaságtudományi karon

2019. július 12., péntek
Tehetséggondozó tábor kezdődik a gazdaságtudományi karon

Július közepén a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának főépületét elfoglalják a középiskolások. Az egyhetes EcoCamp tehetséggondozó táborba közel 35 diák érkezik, akik tanári ajánlással és kiváló tanulmányi eredménnyel pályázhattak az ingyenes programra.

Az EcoCamp mára az SZTE GTK márkanevévé vált: a táborban ugyanis a kar oktatói és hallgatói színvonalas szakmai és szabadidős programok segítségével mentorálják a gazdasági témák iránt érdeklődő fiatalokat. A programok során a diákok elsajátíthatnak marketing, menedzsment és pénzügyi alapismereteket, valamint olyan színes témákkal találkozhatnak, mint az influencer marketing vagy az innováció. A táborban az előadások mellett fontos szerepe van a közösség építésnek is, ezért a diákok csapatépítő tréningen vesznek részt, valamint közös prezentáción kell együtt dolgozniuk. A nyolcadik EcoCamp megvalósításában közreműködnek a GTK oktatói és hallgatói mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai és a Móra Ferenc Szakkollégium tanárai is.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.