Egyetem

Már várják a jelentkezőket a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

Már várják a jelentkezőket a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

2019. július 4., csütörtök
Már várják a jelentkezőket a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

A Szegedi Tudományegyetem nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek: meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását, és a szegedi egyetem legmodernebb laborjaiban találkozhatnak az SZTE vezető kutatóival. A versenyt november 5-6-án rendezik meg, a jelentkezési határidő szeptember 15.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány hazai és határon túli középiskolás diákokat és felkészítő tanáraikat várja a nyolcadik alkalommal meghirdetett SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre (SZGYTV). A 2019. november 5-6. közötti program a szegedi egyetem egykori rektora, az 1937-ben Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert gazdag kutatói életműve előtt tiszteleg. A 2019-es vetélkedő fő témája: Szent-Györgyi Albert munkássága, valamint az orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok 2014-2018 között. A verseny kérdései a biológiához, a fizikához és a kémiához kötődnek.

A csapatok pályázhatnak kisfilmmel valamint képregénnyel is: a pályamunkáknak a Nobel-díjas anyákat és lányokat vagy a Nobel-díjas apákat és fiúkat kell bemutatniuk. A hazai és a határon túli középiskolák számára a versenykérdéseket az SZTE elismert oktatói állítják össze, a zsűri tagjai a szegedi egyetem elismert professzorai. A kétnapos rendezvény során a verseny mellett szakmai programokat is kínál az SZTE: a diákokat és felkészítő tanáraikat az egyetem vezető kutatói fogadják az intézmény legmodernebb laborjaiban, és meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását is. A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versennyel, a tudományok megszerettetésével, az ismeretterjesztéssel, az inspiráló és a felsőfokú képzés gyakorlati oldalát is bemutató programokkal arra törekszik a Szegedi Tudományegyetem, hogy magához vonzza a tehetségeket és továbbtanulásra ösztönözze őket. Az SZTE idén már másodszor ismeri el azon felkészítő tanárok munkáját, akik több éve vesznek részt a versenyen, és diákjaik mentorálásával, motiválásával járulnak hozzá a tehetséggondozáshoz. A verseny döntőjébe jutott hat csapat értékes nyereményeket vihet haza, az első helyezett pedig elnyeri a verseny fődíját. A 2017-es győztes csapat – a három diák és kísérő tanáruk – például Cambridge-be utazott tanulmányútra, a 2018-as első helyezettek jutalma egy szakmai programokban bővelkedő heidelbergi út volt. Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről valamint a nevezéssel kapcsolatos tudnivalókról a

verseny hivatalos honlapján

találnak információt az érdeklődők.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.