Írjon nekünk

Közélet

“Koldusmaffia”: már rendőrkézen az egyik gyanúsított

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Elismerte a rendőrség, hogy a szegedi koldusokat kifosztó banda egyik tagját fogták el, és vették őrizetbe. V. Istvánt bűnszövetségben elkövetett rablással gyanúsítják. A szegedma.hu többször is írt arról, hogy a városban “koldusmaffia” működik, és most úgy tűnik, a rendőrségnek is sikerült beazonosítania azokat a személyeket, akik hajléktalanokat kényszerítettek koldulásra, majd a pénzt elvették tőlük. 

Csütörtökön közölte a rendőrség, hogy a szegedi nyomozók elfogtak, majd őrizetbe vettek egy helybeli férfit, aki az elmúlt időszakban rendszeresen vett el pénzt fedél nélküliektől, valamint egy nőre késsel is rátámadt.

Hajléktalanokat fosztott(ak) ki

A rendőrség azt írta, a megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető társaival együtt hónapok óta veréssel fenyegette a sértetteket, amennyiben nem adják át a náluk lévő pénzt. A férfit a rendőrök július 9-én elfogták és előállították. Ellene bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Rács mögé került V. István, a szegedi “koldusmaffia” egyik tagja (fotó: police.hu)

Emellett súlyos testi sértéssel és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal is gyanúsítják, mivel V. István társával az elfogását megelőzően, a szegedi Szent Rókus templom előtt késsel sebesítette meg egy nőismerősét egy korábbi sérelem miatt. Az asszony könnyű sérüléseket szenvedett. A 31 éves férfit, valamint társát a nyomozók őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Néhány hete írtunk először a “koldusmaffiáról”

A szegedma.hu írt elsőként a szegedi “koldusmaffiáról”, amely terrorizálja a várost, bizonyító erejű felvételeket is közzétettünk.

A csütörtöki hír kapcsán megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, a most elfogott férfi összefüggésbe hozható-e portálunk által megírt esetekkel.

A rendőrség nem habozott sokat, és elismerték, hogy a köznyelveben “koldusmaffiaként” emlegetett banda egyik tagját fogták most el.

“Az Ön által kérdezett esetek összefüggésbe hozhatók az őrizetbe vett férfival”

– írta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Volt aki szerint kamu a “koldusmaffia”

A szegedma.hu híre óriási port kavart egy hónapja a “koldusmaffiáról”, oldalunkat támadták is miatta: a szegeder.hu korábbi újságírója például egyenesen kétségbe vonta hírünk valódiságát, ám most bebizonyosodott – amit eddig is tudni lehetett -, hogy a probléma nagyis valós a megyeszékhelyen, a “koldusmaffia” igenis jelen van a városban.

A mostani rendőri intézkedés üdvözlendő. Azt is kérdeztük a rendőröktől, hogy ha bűnszövetségben elkövetett rablással gyanúsítják V. István, akkor az feltételezi, hogy társai is voltak a bűncselekmény(ek) elkövetésekor, ám erre a kérdésünkre a nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg nem áll módjukban bővebb tájékoztatást adni.

Hírzóna

Ismét megrendezik a Family Expót Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

November 16-17-én.

Tovább olvasom

Közélet

Tovább szedi áldozatait a zombidrog Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nagyon nehéz fellépni az úgynevezett zombidrogok terjedése ellen. Szegeden is egyre több jel árulkodik arról, hogy az olcsó és rendkívül veszélyes kábítószer egyre inkább elszabadult.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyílt napra várják a fiatalokat a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mozesbalint.jpg

Megjelent:

Szerző:

November 28-án,

Tovább olvasom

Aktuál