Hírzóna

Ismerősét verte össze egy makói tizenéves

Ismerősét verte össze egy makói tizenéves

2019. július 8., hétfő
Ismerősét verte össze egy makói tizenéves

A Makói Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki bántalmazta ismerősét Csanádalbertin. Garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell felelnie.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi május 18-án egy rendezvényen keveredett szóváltásba Csanádalbertin. Egy nappal később újra találkoztak a kisközség egyik boltja előtt, ahol ismét vitázni kezdtek. Ekkor a gyanúsított lökdösni kezdte, végül ököllel megütötte a sértettet, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A 18 éves makói férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellene garázdaság és könnyű testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Makói Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.