Közélet

Gaztengerben úszik Szeged - galéria

Gaztengerben úszik Szeged - galéria

2019. július 30., kedd
Gaztengerben úszik Szeged - galéria

Az Odesszai városrészben zajló felújítási program keretein belül növényeket ültettek a járdák mellé. A projekt a szegedi beruházások állatorvosi lova, hiszen maga az ötlet jó, de a megvalósítás meglehetősen silány. Hiába ültettek növényeket, azokat nem gondozzák, így valóságos gaztenger alakult ki a városrészben. Szeged más pontjain is komoly problémát okoz a gazok elszaporodása.

Több hónapnyi csúszást követően a nyár elején fejezték be a felújítási munkálatokat Odessza városrészben. Alig több mint egy hónappal az átadást követően az elhagyatottság látványát kelti a városrész, köszönhetően annak, hogy a frissen ültetett növényeket nem gondozza senki. A Kockaház utca elején majdnem akkorára nőtt a gaz, mint a terelőoszlop, kicsivel odébb pedig borostyánszerűen az egyik pad köré fonódott egy gyomnövény.

Fotó: Kovács Ferenc
Fotó: Kovács Ferenc

Ugyancsak különös látványt nyújt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola mögötti virágoskert közepén nőtt termetes dudva.

Fotó: Kovács Ferenc

A piac mögött és annak szomszédságában található diszkont mellett pedig nyugodt szívvel le lehetne forgatni valamelyik Tarzan-film remake-jét.

Fotó: Kovács Ferenc
Fotó: Kovács Ferenc

A sportcsarnok mögött, a Székely sor egyik parkolójában is zavartalanul terebélyesedik a gaz.

Fotó: Kovács Ferenc
Fotó: Kovács Ferenc

– Oké, hogy zöldebb lett Odessza, na de milyen áron? – tette fel a költői kérdést a 62 esztendős Marika néni. – Talán nekünk, lakóknak kell majd kigyomlálni ezeket? Jelen állás szerint nagyon úgy fest, hiszen amióta elkészült, senki nem nyúlt hozzá – morgolódott.

Óriási a susnyás Tarjánban

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Tarján széle és az Építő utca közti, nagyjából 10 ezer négyzetméteres területet szinte teljes egészében áthatolhatatlan növényzet borítja be. – A füle botját nem mozdítja itt senki, akár egész Tarjánt ellepheti a gaz, ha ezt vesszük alapul – panaszkodott Vadon Géza, aki a gazos, elhanyagolt terület közelében lakik a Tarján széle utcában. – Nem volna szabad ezt így hagyni, mert van itt egy játszótér is a közelben, a temető helyén pedig sokan sétáltatnak kutyát, akár póráz nélkül is – hangsúlyozta a közelben élő férfi.

Fotó: Kovács Ferenc

Parlagfűdzsungel a Szent István téren

Komoly problémát okoz a Szent István tér környékén lakóknak, hogy évről évre elburjánzik a parlagfű a Szent Mihály és a Vidra utcák találkozásánál. A környékbeliek tehetetlenek, mivel a tulaj nem foglalkozik a területtel. – Közel 10 éve üresen áll a telek, semmit nem kezdenek vele, felháborítónak tartom, hogy az allergiaszezon kellős közepén hagyják burjánzani a parlagfüvet – panaszkodott egy helybéli férfi.

Fotó: Kovács Ferenc

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.