Írjon nekünk

Egyetem

Új kutatás-fejlesztési centrumot hoztak létre az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Több mint 630 millió forint vissza nem térítendő támogatásból alakítottak ki kutatás-fejlesztési centrumot a Szegedi Tudományegyetemen. A hazánkban egyedülálló központ lehetőséget teremt élenjáró alap- és alkalmazott kutatási projektek megvalósítására, szinergizálva az élettudomány és a biotechnológia meghatározó kutatási célkitűzéseivel.

A Széchenyi 2020 program keretében a Szegedi Tudományegyetem összesen 635,497 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Mikrobiális génbankhoz kapcsolódó integrált élettudományi és hatóanyag kutatás-fejlesztési centrum” című pályázat szakmai megvalósítására. A projekt megvalósítási szakasza 2019 júniusában zárul, az elért eredményeket június 24-én sajtónyilvános rendezvényen ismertették.

A projektben az ország legnagyobb és legszélesebb profilú mikroorganizmus génbankjának, a Szegedi Tudományegyetemen működő Szeged Mikrobiológiai Gyűjteménynek infrastrukturális fejlesztése valósult meg. A beruházás eredményeként a génbank élettudományi és biotechnológiai potenciáljának kiaknázását lehetővé tevő kutatás-fejlesztési centrumot is kialakítottak. A központ a Szegedi Tudományegyetem több egységének szoros együttműködésében jött létre: a projekt megvalósításában az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológiai Tanszékén kívül az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék, a Biotechnológiai Tanszék, a Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet és a Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézet is részt vett. Minden tervezett eszközbeszerzés eredményesen zárult, az eszközök telepítése megtörtént. A támogatás eredményeként hét munkaállomást alakítottak ki, és összesen 25 darab új kutatás-fejlesztési eszközt helyeztek üzembe, amely kiegészült a centrum kialakításához szükséges laboratóriumi bútorbeszerzésekkel is.

A kialakított munkaállomások integrált működéseként létrejövő központ egységes portfóliójával egyedülálló lehetőségeket teremt a kutatói együttműködések kialakítására. Az egyes állomásokon megvalósuló fejlesztések önállóan is kapcsolódási pontokat jelentenek a hazai és nemzetközi kutatói közösségek és ipari szereplők számára. A központ és az egyes munkaállomások infrastrukturális háttere nyitott a külső felhasználók felé is, amely elősegíti a széleskörű kutatási együttműködések kiépítését és a kutatói hálózatosodást.

(Forrás: SZTE)

Kommentek

Tovább olvasom

Egyetem

A fenntarthatóságról tanácskoztak az egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A GreenMetric rangsor szakértőivel egyetemben,

Tovább olvasom

Egyetem

Ökobörtön tervével nyert OTDK-t Balaton Anna szegedi jogász

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ilyen létesítmények a skandináv országokban már hagyományosnak mondhatók.

Tovább olvasom

Egyetem

A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál