Közélet

Szerény érdeklődés mellett bontott zászlót a Nemzeti Légió

Szerény érdeklődés mellett bontott zászlót a Nemzeti Légió

2019. június 1., szombat
Szerény érdeklődés mellett bontott zászlót a Nemzeti Légió

Hatalmas rendőri készültség, kevés ellentüntető és kevés légiós- eső mosta zászlóbontás a Nemzeti Légiónál.

Délutánra rengeteg rendőrségi csapatszállító lepte el Szeged belvárosát. Nem volt indokolatlan a készültség, az előzetes hírek szerint a Nemzeti Légió szegedi zászlóbontására több száz légióst és több száz ellentüntetőt vártak. Olvasónk délután azt írta, hogy 83 rendőrségi csapatszállítót számolt össze, és azt is hozzátette, hogy legalább 500 rendőr van a környéken.

A Nemzeti Légió zászlóbontására végül talán ha 100-110 ember gyűlt össze a Rerrich Béla téren, ahol Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke mondott beszédet. Ebben hangsúlyozta, hogy szükség van a Magyar Gárda betiltása után egy szervezetre, ami határozottan kiáll és védi a magyarokat és a magyar nemzet értékeit.

Az ellentüntetők a Dugonics téren gyülekeztek, ott valamivel többen voltak, 130-140 ember gyűlhetett össze, itt sem lehetett hatalmas tömegről beszélni. A "békét akarunk" skandálás mellett elhangzott, hogy nem szabad engedni, hogy Magyarországon elterjedjen a cigányellenesség és a rasszizmus.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.