Írjon nekünk

Egyetem

Rovó László: Össze kell fogni a megosztott várost

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Tudása és tapasztalata miatt tartja Nemesi Pált, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét megfelelőnek a város vezetésére Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora – részletezte az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsorában hétfőn.

A múlthéten letették a bővülő fül-orr-gégészeti klinika alapkövét, ennek kapcsán adott interjút az egyetem rektora, aki elárulta azt is, hogy a szegedi klinika struktúráját meg kell változtatni. “Sokkal gyorsabb és modernebb egészségügyet kell létrehozni Szegeden” – hangsúlyozta.

Rovó László. Fotó: Kovács Ferenc

Az elmúlt években szinte megduplázódott a műtétek száma, a fejlesztéssel próbálja meg felvenni a lépést a klinika, a bővítés során két ágyas kórtermeket építenek saját vizesblokkal. “Európai szintű betegellátást tudunk biztosítani mind a felnőttek, mind a gyermekek számára” – jelentette ki.

“Nagyon elkötelezett vagyok a város iránt, ezért vállaltam ezt a pozíciót is, amiről egy év után nyugodtan mondhatom, hogy nem egy könnyű feladat. Ez a pozíció arra is lehetőséget ad és talán fel is hatalmaz, hogy lássam azt, mi előnyös Szeged számára. Szeged kiváló pozícióban van, Magyarország egyik legszebb, legélhetőbb városa” – tért ki arra, hogy pénteken a Délmagyarnak arról nyilatkozott, Nemesi Pált tekinti ideális polgármesternek Szegeden.

Rovó Kecskeméttel és Debrecennel hasonlította össze Szeged fejlődését, majd megállapította, ennél több lehetőség van a Csongrádi megyeszékhelyben. “Lendületváltás szükséges a városvezetésben. Szeged és az egyetem története is bebizonyította, hogy akkor történik előremozdulás, amikor az egyetem, az állam és a város egy irányba gondolkodott. Az a kardcsörtetés, ami az elmúlt időszakban a médiában megjelenik, nem tesz jót ennek a folyamatnak és a befektetőket is elbizonytalanítja – magyarázta a rektor.

“Lendületváltás kell, ami a politikailag kicsit megosztott várost össze tudná fogni.

Nemesi Pál komoly, nagy szaktudással és háttérrel bíró, az ipari kamara vezetését tudó ember, aki életkoránál és tapasztalatánál fogva tudja, hogy hogyan kell egy nagy szervezetet irányítani. Ezért gondolom, hogy ő megfelelő lenne a város számára” – mondta.

A teljes interjút ITT nézhetik meg.

Egyetem

Elmarad a kínai lampionünnep Szegeden a koronavírus-veszély miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ilyen sem volt még.

Tovább olvasom

Egyetem

Az SZTE dióhéjban – megjelent az Alma Mater Magazin téli száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Fókuszban a vers, de szó esik civilekről és világjárókról is.

Tovább olvasom

Egyetem

Diplomaátadó ünnepséget tartanak az SZTE mezőgazdasági karán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január utolsó napján.

Tovább olvasom

Aktuál