Politika

Ma eldől: újra szerencséje lesz-e Ujhelyi Istvánnak

Ma eldől: újra szerencséje lesz-e Ujhelyi Istvánnak

2019. június 1., szombat
Ma eldől: újra szerencséje lesz-e Ujhelyi Istvánnak

Havi több millió forintos fizetés a tét, vagyis az: megint Ujhelyi István mehet-e az európai parlamentbe, a párt gyászos választási szereplése ellenére. Ujhelyi kapott esélyt a korábbi években, most kap-e más is?

Rettenetesen leszerepelt az MSZP a vasárnapi EP-választáson,

a magyarok alig 6%-a szavazott a baloldali pártra

.

Apárt kampányfőnöke és egyik jelöltje pedig Ujhelyi István volt, ma pedig kiderül, hogy megbocsátják-e neki a hihetetlen kudarcot.

Tóth Bertalan, a párt elnöke azt mondta ugyanis, hogy ma döntenek arról, hogy ki legyen az az egyetlen szerencsés, aki az európai parlementbe mehet,

havi több millió forintos fizetésért.

Mint ismert, kudarcnak tartja az MSZP elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de a párt elnöksége az önkormányzati választásokra tekintettel egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le.

Tóth Bertalan múlt vasárnap gratulált "az ellenzéki háziverseny győztesének", a Demokratikus Koalíciónak, valamint a Momentumnak és közölte,

nincs bennük harag egyik ellenzéki párt irányába sem.

Tóth akkor megerősítette, hogy mandátumát az előzetes közlésének megfelelően, nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki képviselje az MSZP-Párbeszéd szövetségét a következő öt évben az EP-ben.

Az elmúlt évek Ujhelyiről szóltak, ő is volt a kampány arca. Ez pedig nagyjából 6%-ra volt elég,

mint az bebizonyosodott a választáskor. Most az a nagy kérdés, hogy kap-e egy újabb esélyt, vagy ezúttal az MSZP úgy döntött, friss és új arcot küld Brüsszelbe. Hamarosan kiderül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.