Írjon nekünk

Közélet

“Inkább ne legyen igazgatója a művelődési háznak, ha az fideszes”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Egy éve járt le Neparáczki Ferenc, a tápéi Heller Ödön Művelődési Ház igazgatójának megbízása. A szakember helyett Vajda Ilonát választotta meg akkor az önkormányzat kulturális, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsága. A szakember öt éves vezetése alatt tíz millió forint kulturális célú támogatási pénzt pályázott meg sikeresen az intézmény, a baloldal mégis menesztette. Haág Zalán önkormányzati képviselő, és a leváltott igazgató is politikai indíttatású döntésről beszél egy évvel később is.

A közgyűlés baloldali többsége egy éve menesztette a tápéi heller ödön művelődési ház igazgatóját, Neparáczki Ferencet, helyére Vajda Ilonát nevezték ki. Ő egy év után távozott, a vezetői posztre kiírt pályázat viszont eredménytelen maradt. Ezért a közgyűlés legutóbbi ülesén újabb pályázatot írtak ki az igazgatói posztra, egy éven belül harmadszor. Ennek kapcsán került szóba a közgyűlésen a korábbi igazgató Neparáczki Ferenc esete.

Haág Zalán képviselő akkor úgy fogalmazott, egy évvel azután, hogy a művelődési ház korábbi igazgatóját egy éve eltávolították, odáig fajult a helyzet, hogy nincs vezetője az intézménynek. “Neparáczki Ferenc akkor került kinevezésre, amikor a közgyűlésben Fidesz-KDNP-s többség volt, ezért azt feltételezik, hogy ő is fideszes. Valójában egy olyan igazgatóról van szó, aki tízmilliós mértékű kulturális célú támogatást hozott a tápéi művelődési háznak, e téren kiemelkedett a többi intézmény közül” – idézte fel Haág a megkeresésünkre. A korábbi igazgató vezetése alatt a Heller Ödön Művelődési Ház számos, országos szintű médiaszereplést is magának tudhatott és igazi közösségszervező intézménnyé vált.

“Egy év távlatából úgy látszik, a városvezetés hozzáállása a témához az, hogy inkább ne legyen igazgató, minthogy egy jó szakember legyen, akit a másik fél, a Fidesz-KDNP hozzájárulásával neveztek ki” – állapította meg Haág.

A korábbi igazgatót is megkerestük, aki elmondta, eltávolításának voltak előjelei. “Különböző forrásokból hallottam, hogy az öt évre köttetett szerződésem lejártakor nem fogok újabb pályázatot nyerni. Ketten adtunk le érvényes pályázatot, nem engem neveztek ki” – foglalta össze Neparáczki Ferenc, hogy mi történt. “Az öt év alatt nem történt semmilyen nézeteltérés, senki nem szólt, hogy miért lép fel nálunk Nagy Feró, fellépett Bródy János is, a művelődési házban volt MSZP-s rendezvény – mindez érvényes bérleti szerződések megkötése után” – fogalmazott. A volt igazgató azt is elmondta, a kulturális bizottság tett javaslatot a közgyűlésnek az új igazgató kinevezésére. Ezt Kozma József, az MSZP városi elnöke vezeti, tavaly áprilisban határozott a bizottság Neparáczki pályázatáról.

“Sok pályázaton vettek részt sikeresen, 45-ből 33 pályázatot nyertek meg. A helyi szervezetekkel (iskola, óvoda, egyház, polgárőrség stb.) zökkenőmentes a kapcsolatuk. Nőtt a látogatottsági szint a kis csoportoknak és a nagy rendezvényeknek köszönhetően” – 2018. áprilisi bizottsági meghallgatáson ezt mondta el Neparáczki az ülés jegyzőkönyve szerint az általa vezetett intézményről. Az ezt követő szavazáson Haág Zalán felvetésére, miszerint a Fidesz és a KDNP közgyűlési többsége alatt szakmailag kompetens vezetők kinevezését támogatták, Kozma annyit válaszolt, hogy nincs politikai oka annak, hogy Neparáczkit le akarják váltani.

“A szakmai bíráló bizottság sem tartotta támogathatónak” – mondta a bizottság elnöke, majd

Solymos László, azóta lemondott alpolgármester hozzátette: a bizottság legutóbbi ülésén öt művelődési ház vezetőjét értékelték, Neparáczki pedig a legrosszabb minősítést kapta – értesüléseink szerint ez még mindig kiváló minősítést jelentett esetében.

Ezt követően a szavazáson Neparáczki egy-egy igen és nem szavazatot kapott öt tartózkodás mellett, illetve kihívója, Vajda Ilona hat igen és egy nem szavazatot.

A tápéi művelődési ház élére most újabb pályázatot írt ki az önkormányzat a közgyűlés döntése nyomán, ám Neparáczki nem indul a pozícióért.

Hírzóna

Gyermekvédelmi fejlesztőközpontot avatnak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az évtizedek óta üresen álló Csongor téri épületben tavaly ősszel kezdődtek a felújítási munkálatok.

Tovább olvasom

Közélet

Általános iskolás gyerekekkel nézetik Botka László kampányplakátjait Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

De a park fáit sem kíméli a baloldali kampánygépezet, Botka-molinót feszítettek ki rajtuk keresztül.

Tovább olvasom

Közélet

Nyakunkon a poloskaszezon – egyre többen panaszkodnak a büdös bogarakra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Makkosházán és a Csongrádi sugárút környékén is egyre kritikusabb a helyzet poloskafronton.

Tovább olvasom

Aktuál