Írjon nekünk

Hírzóna

Ellopta kollégája kocsiját egy domaszéki munkás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Munkatársa engedélye nélkül vitte el annak autóját egy helybeli férfi Domaszéken. Jármű önkényes elvétele miatt kell felelnie – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövető június 21-én este hívta fel kollégáját, mert nem találta az egyik munkagép kulcsát, így nem tudott dolgozni. Munkatársa elmondta, hogy a kulcsot a sajátjaival együtt a munkahelyükön parkoló, nyitott autójában tartja.

A 30 éves gyanúsítottnak megtetszett a négykerekű, és úgy döntött elviszi egy körre. Egy közeli mellékúton haladt, amikor egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, kisodródott, majd egy kerítésnek csapódott. Ezután a kocsit hátrahagyva elmenekült a helyszínről.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, ellene jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Két új biciklijavító állomást létesítenek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy belvárosi és egy újszegedi szervizt építenek.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Magányos afgánt kapcsoltak le Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Természetesen egy szerb kamionban lapult.

Tovább olvasom

Hírzóna

A legszebb és legerősebb kamionok gyűlnek össze Szegeden a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nemzetközi Kamionos Country Találkozót tartanak.

Tovább olvasom

Aktuál