Sport

Elhunyt Kun Lajos

Elhunyt Kun Lajos

2019. június 12., szerda
Elhunyt Kun Lajos

A legendás szegedi labdarúgó 61 éves volt.

Kun Lajos 1958. 06.02-án született Békésen. Pályafutását szülővárosában kezdte, majd 1978-ban került Szegedre, előbb a Dózsában, majd, két évvel később SZEOL, később a Szeged SC színeiben az egyik legnagyobb kedvenc volt.Az élvonalban 1981. augusztus 15-én mutatkozott be, katona évei alatta mezőtúri Honvéd Szabó Lajos SE-ben ésaz 1983–84-es idényben a Budapest Honvéd csapatában játszott. Utóbbiban egy élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára és ezzel tagja volt a bajnokcsapatnak, majd visszatért Szegedre, ahol a legendás Kaszás Gábor vezette csapatnak egyik legjobbja volt, a Budapest Honvéd ellen, emlékezetes 4-3-as szegedi győzelmet hozó meccsen mesterhármast jegyzet. Ugyanebben az évben, a bajnoki címvédő, Verebes József vezette Rába ETO elleni 4-2-re nyertek, akkor 2 gólt szerzett.

Takó (balról), dr. Kováts, Varga, Kun, dr. Tóth, Major, Sahin-Tóth, Leboniczky és Szabó a teltházas Felső Tisza-parti Stadionban

1990 májusa és 1991 tavasza között egy alacsonyabb osztályú belga csapatban szerepelt. Az 1991–92-es idényre visszatért Szegedre. Az élvonalban összesen 81 alkalommal szerepelt és 29 gólt szerzett, az NB II-ben 205 mérkőzésen 73 gólt ért el. 1992 és 1997 között még játszott a SZVSE, a Kübekháza és a Ferencszállás csapataiban mielőtt végleg befejezte az aktív labdarúgást. Vékonydongájú, jól cselező játékos volt, amolyan klasszikus csatár, aki tizenhatoson belül életveszélyes volt még a kapunak háttal is. Miután befejezte a labdarúgást, sokáig Balatonfüreden élt, majd visszatért Békésre. A labdarúgástól eltávolodott, egy korábbi interjújában azt mondta, hogy korábbi csapattársaival sem tartja a kapcsolatot. Kun Lajos, vagy ahogy a szegedi szurkolók a mai napig emlegetik, Tündér Lala néhány nappal 61. születésnapja után váratlanul hunyt el szülővárosában. Az MLSZ archívumban egy 11-es gólját találtuk meg 1990/91-es szezonból. https://www.youtube.com/watch?v=7cBPFFghHck

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.