Írjon nekünk

Politika

Az MSZP felfüggesztette Szanyi kapitány tagságát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az MSZP országos elnöksége felfüggesztette Szanyi Tibor alelnök, leköszönő európai parlamenti (EP-) képviselő párttagságát.

A pénteken tartott elnökségi ülésen a politikus tagsági viszonyát az EP- kampány időszakában tanúsított, a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása miatt függesztette fel egyhangúlag a testület.

A felfüggesztés az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára szól.

A politikus az ATV-nek nyilatkozva elárulta, nem tudja, hogy ki indítványozta a döntést, és milyen indokkal. Szanyi szerint nem ő, hanem a pártelnök Tóth Bertalan beszélt ki,

„ha valaki veszélyezteti a választásoknak a sikerét, akkor az konkrétan ez az elnökség”.

A pártvezetés szerinte hülyének nézi a tagságot, “kihajtja őket az utcára, miközben maguknak osztogatják a fél, meg egymilliós fizetéseket”. Szanyi kijelentette: a pénteki vezetőségi döntéssel nincs vége, kiszorítósdit játszanak vele, de

„magukkal tolnak ki”.

Szanyi Tibor – aki az MSZP-Párbeszéd EP-lista harmadik helyén állt és nem szerzett újból mandátumot – az EP-választás után többször is élesen bírálta a pártvezetést nyilvánosan, illetve nyilvánosságra került levelében.

Érdekes, hogy az EP-választás után történelmi mélypontra került szocialista párt Ujhelyi Istvánt küldi Brüsszelbe, holott ő volt a szocialisták kampányfőnöke, így elsősorban hozzá köthető a csúfos választási bukás.

Íme az ATV felvétele:

(MTI. 444.hu. atv.hu)

 

Tovább olvasom

Hírzóna

Hatnapos ülést tart az Országgyűlés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Ház kedden szavazásokkal folytatja munkáját.

Tovább olvasom

Politika

Botka László eladta budapesti lakását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nyilvánosak az új vagyonnyilatkozatok.

Tovább olvasom

Politika

Harmadik Tisza-híd: a választások után már a szegedi szocialisták is erről beszélnek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szabó Sándor a parlamentben szólalt fel a híd kapcsán.

Tovább olvasom

Aktuál