Kultúra

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatójával kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatójával kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok

2019. június 9., vasárnap
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes bemutatójával kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című táncjátékának bemutatójával kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok június 21-én.

A kétrészes produkció rendezője és koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a darab forgatókönyvírója és dramaturgja Zs. Vincze Zsuzsa. Az esten fellép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, a Szeged Táncegyüttes, valamint a városból és annak környékéről érkezőnéptáncosok, népzenészek, gyerekek. A darab első részében - Bálint Sándor szavaival - a "szögedi nemzet" elevenedik meg. Azt mondják, két történelme van Szeged népének: az árvíz előtti és az árvíz utáni. 1879-ben - éppen 140 éve - a Nagyárvíz idején sokan meghaltak, Szeged több ezer háza, minden egyéb ingósága szétmállott, de a szegediek különleges ragaszkodása szeretett városukhoz soha nem szűnt meg, sem akkor, sem utána. Az évfordulón erre a kitartó és nagyszerű "szögedi nemzetre" emlékezik sok fiatal táncos, felidézve a város kanyargós és színes történelmét - áll a közleményben. A műsor második felében Rózsa Sándor, a legendás szegedi betyár mellett még sok más híres, illetve hírhedt betyár életének egy-egy mulatságos - gyakran tanulságos -, de mindenképpen derűs és szórakoztató epizódját mutatják be a lendületes és látványos táncprodukcióban. https://www.youtube.com/watch?v=PT6xOTRhBm8 A tánc után fergeteges Queen-musical érkezik két hétvégre:június 28-án, 29-én és július 5-én, 6-ánláthatja a közönség a Dóm térenWe Will Rock You-t. Olyan slágerek csendülnek fel a darabban, mint a Radio Ga-Ga, a Somebody To Love, a Bohemian Rhapsody, a We Are The Champions és természetesen a címadó dal, a We will rock you! A Queen-musicalt tavaly mutatták be először Magyarországon, a PS Produkció jóvoltából, az előadás rendezésével Cornelius Baltust bízták meg. A Shakespeare-sorozat egy közkedvelt romantikus vígjátékkal folytatódik: aSzerelmes Shakespeareérkezikjúlius 12-én és 13-ána Dóm térre. A Madách Színház vendégjátékát a Szabadtéri több sikeres előadását jegyző Szirtes Tamás rendezte. A hétszeres Oscar-díjas film alapján készült darab megidézi a drámaóriás alakját, és feleleveníti a Rómeó és Júliát életre keltő szerelem történetét. Az évad közepére kerül 2019-ben az operabemutató:július 26-án és 27-énláthatja a közönség Verdi csodálatos művét, azAidát. Különleges jubileumot ünnepel ez a darab – éppen 80 éve, 1939-ben mutatták be először a Dóm téren. A Dóm téri előadások sorát egy olyan musical zárja, melynek történelmi háttere a mai napig nem hagyja nyugodni a közönséget. ATitanichazai ősbemutatójának ad helyet a Szabadtériaugusztus 9-én, majd ez követően még négy estén láthatják:augusztus 10-én, 11-én, 16-án és 17-én. A Broadway-sikert arató musicalt öt Tony-díjra jelölték, és el is nyerte mindet, köztük a legjobb musicalnek járó elismerést.

A 2019-es évadra már befejeződött az Újszegedi Szabadtéri Színpad rekonstrukciója is:július 19-én, 20-án és 21-énegy újabb Moliére-komédia, aDon Juanavatja fel a megújult játszóhelyet. Nemcsak külsőleg, hanem befogadott műfajait tekintve is megújul az újszegedi színpad.Augusztus 2-án, 3-án és 4-énaz eddig megszokott prózai előadások mellett bemutatják aKoldusoperát, amelyet még sosem játszottak a Szabadtérin. Brechtnek ez a humorban és iróniában gazdag zenés darab hozta meg a 90 éve töretlen sikert – a mai napig ismerősen cseng sokaknak a Cápadal, vagy a főszereplő, Bicska Maxi neve. Jövőre azoknak sem kell lemondani a Szabadtéri-élményről, akik családostól jönnének:augusztus 16-tól 19-ignégy estén át láthatják az újszegedi színpadon aHófehérke és a hét törpecímű családi mesebalettet. Kocsák Tibor és Harangozó Gyula darabja nemcsak az Operaházban aratott nagy sikert, hanem külföldön is: Európától Ausztráliáig láthatták, és 2012-ben a hongkongi művészeti fesztivál nyitódarabja volt. A Szabadtérire a Hófehérke új, saját premierként érkezik. Az előadásokat direkt egy órával hamarabb, este 8-kor kezdik a kisebbek kedvéért.

Ahogy azt

korábban megírtuk

, a Dóm téren már elkezdték építeni a nézőteret és színpadot. A munka már az utolsó fázisában jár, már építik az öltözőket is.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.