Közélet

Továbbra is szüksége van az SZTE-nek az I-es kórházra

Továbbra is szüksége van az SZTE-nek az I-es kórházra

2019. május 24., péntek
Továbbra is szüksége van az SZTE-nek az I-es kórházra

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kancellára a napokban arról nyilatkozott, hogy az intézmény számára szükséges az I-es kórház. Az épületet már tíz éve nem tudják értékesíteni, az egyetem újsághirdetésből tudta meg, hogy hirdeti az IKV az ingatlant.

Az épületet ősszel kezdte el árusítani az önkormányzati cég, a korábbi 1,2 milliárd körüli összeg helyett pedig 914 millió forintra csökkentették az árat. A 200 éves épületet a csatornarendszer miatt a Pulz utcai pszichiátriával együtt lehet megvásárolni. Az egyetem kancellára úgy fogalmazott az I-es kórház kapcsán, hogyha átmeneti kapacitásként, felújítások miatt kell az ingatlan, akkor a rezsiért cserébe használhatják. "Így volt ez például pár éve, amikor a Bolyai-épület felújítása zajlott. Tavaly szeptemberben, amikor a használati szerződést aláírtuk a várossal – hiszen a volt sebészeti klinika, a Vasas Szent Péter utcai épület és az SZTE Zeneművészeti Kar várható felújítása miatt szükségessé vált az épület használata –, szóban ígéretet kaptunk arra, hogy nem hirdetik meg, amíg szükségünk van rá, hiszen a beruházások megvalósulása nemcsak az egyetem, hanem a város érdeke is" – fogalmazott.

Emellett azt is felidézte, újsághirdetésből derült ki számukra, hogy árulják az ingatlant.

Ha mégis el tudnák adni, hat hónap haladékot kap az egyetem a kiköltözésre. A 13 ezer négyzetméteres telek jelenlegi állapotában azonban amellett, hogy masszív falakkal bír, továbbra is nyílászáró, valamint az elektromos és fűtési rendszer korszerűsítés szükséges.

A komoly felújítási költségek mellett, ha valaki megvásárolná, a homlokzat, a tető és a kerítés, valamint a zöldterület védettsége miatt a vevőnek kötelezettséget kell vállalnia ezek megtartására.

Hamarosan szükség is lehet az I-es kórház előnyeire, hiszen a jogi kar felújítása az ősszel elkezdődik, nyáron költözniük kell. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy végül a Kossuth Lajos sugárúti épületbe költöznek-e ideiglenesen, egyelőre nem kaptunk választ az egyetemtől.

A kar felújítására megítélt több mint egymilliárd forintos támogatási összeget márciusban jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A fejlesztés teljes körű rekonstrukciót jelent, tehát az elektronikus kábelek hálózatától kezdve a vízvezetéken át az előadóhelységeket is felújítják, de az épület udvarának a befedése, valamint az alagsor kibővítése és a torony visszaépítése is sorra kerül. “Komplettül, az egész épület fel lesz újítva. Szeged egyik gyöngyszeme lesz” – mondta a határozat bejelentésekor Trócsányi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.