Kultúra

Kezdődik a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Kezdődik a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

2019. május 24., péntek
Kezdődik a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Kedden kezdődik a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden.

Jávorszky Iván, a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az eseményről rendezett pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fesztivált immár harmadik alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja.

Az operatőri munkát a középpontba helyező fesztiválon három kategóriában - nagyjátékfilm, kisjátékfilm és kísérleti film - versenyeznek az alkotások. Az idei seregszemlére több mint háromszáz alkotást neveztek, az előzsűri a versenyprogramba kilenc nagyjátékfilmet, 23 kisjátékfilmet és kilenc kísérleti filmet válogatott be. A fődíjasról és a kategóriagyőztesekről a Szabó Gábor - az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre - vezette zsűri dönt.

Szabó Éva fesztiváligazgató közölte, hogy változatos kísérőprogramok is várják az érdeklődőket. Az Aprófeszten gyerekeknek szóló alkotásokat vetítenek a többi közt a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkáiból. Az Oscar lépcsőjén programba a filmes elismerés közelébe jutott alkotásokat mutatnak be, és válogatnak a Palicsi Európai Filmfesztivál programjából is. A fesztiváligazgató a szakmai programok közül a tavaly elhunyt holland operatőr, Robby Müller életéről készült dokumentum film magyarországi premierjét emelte ki, melyet kerekasztal-beszélgetés követ. A fesztivált a Széchenyi téren ingyenes vetítések kísérik, az itt bemutatott alkotások közül minden bizonnyal a legnagyobb érdeklődés Bacsó Péter A tanú című filmje eredeti, cenzúrázatlan, restaurált változatának hazai bemutatóját övezi majd.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.