Fidesz: Ujhelyi Botkával karöltve lebontaná a határkerítést

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tájékoztató kampányt indított a Fidesz szegedi szervezete, mert szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy “Botka László és Ujhelyi István már többször hangoztatta, hogy amint tehetnék, lebontanák a déli határkerítést” – írta közleményében a párt.

A szegedi Fidesz közleményében azt írják: “Ujhelyi István, az MSZP-P EP-kampányfőnöke – a bevándorlási válság kellős közepén -, kedvenc propagandalapjuknak azt hangoztatta: „’deje lett a hidegvágónak’.

“Botka László erre licitált rá a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva, amikor azt mondta: ‘természetesen azon leszünk, hogy a kerítés minél gyorsabban lebontható legyen’ – folytatták a közelményben.

“A kerítés most is áll, de ha Botkán, Ujhelyin és a magyar baloldalon múlna, már rég lebontották volna.

Ezért kiemelten fontos a mostani EP-választás, mert vasárnap egyszersmind a kerítésről is szavazunk. Legyünk ott minél többen, állítsuk meg együtt a kerítésbontókat!” – zárta a Fidesz szegedi szervezete a közleményt.

Előző sztori

Befektetés-ösztönzés Csongrád Megyében

Következő sztori

Bejelentette visszavonulását Király Gábor