Sport

Andjelko Mandics: Tiszta fej és nagy szív kell a győzelemhez

Andjelko Mandics: Tiszta fej és nagy szív kell a győzelemhez

2019. május 15., szerda
Andjelko Mandics: Tiszta fej és nagy szív kell a győzelemhez

A Naturtex-SZTE-Szedeák szombaton kezdi hazai pályán a TF Budapest elleni play-out párharcot a férfi kosárlabda NB I. A csoportjában. A szegediek erőcsatára, Juhos Levente szerint kellő önbizalommal lépnek majd pályára a fővárosiak ellen.

"Sajnos május közepe, vége fele lesznek a legfontosabb meccseink, ezt megpróbáltuk elkerülni, de szerencsére sikerült megmutatnunk, hogy jobbak vagyunk náluk" – utalt arra Juhos Levente, hogy a bajnokság alsóházi rájátszásbeli mérkőzésükön már legyőzték a fővárosi csapatot.

"Úgy érzem, hogy jól hangolódtunk erre a meccsre, melyen küzdős, hajtós játékot várok magunktól. A pénteki találkozón maradtak bennünk olyan dolgok, amiket nem szerettünk volna még megmutatni, hogy ne tudjanak rá készülni, de úgy érzem, hogy önbizalomszerzés szempontjából fontos volt mérkőzés volt. Mindenkinek megvan a kellő önbizalma" – fogalmazott. Az erőcsatár talán ennek az önbizalomnak köszönhetően úgy nyilatkozott, hogy két meccses sorozatban bízik.

"Az már nagyon meleg lesz, ha harmadikat is kell játszani" – jelentette ki.

"Hazai pályán általában elfogadhatóan dobtunk. Igaz, hogy az utolsó egymás elleni alapszakasz meccsen a negyedik negyedben feljöttek, de előtte harminc percig húsz ponttal vezettünk. Idegenben egyszerűen borzalmas százalékkal dobtunk, ennek ellenére a küzdés mindig meg volt bennünk, a védelemmel sose volt probléma, és ha azok a dobások bemennek, amik akkor kimaradtak, úgy érzem, nem lehet gond" – véli Juhos. Andjelko Mandics, a Szedeák vezetőedzője ezzel szemben csak a szombati meccsre koncentrál.

"A következő találkozó a legfontosabb, amit muszáj megnyernünk. Utána gondolhatunk arra, hogy kettő meccsen nyernénk a párharcot" – fogalmazott.

"Ha visszatekintünk az utolsó három meccsünkre, komolyan fejlődött a játékunk koncentrációban és a fizikai részében. Fontos, hogy az önbizalmunk is erősödött, de biztos vagyok benne, hogy még így is tudunk fejlődni, amit meg kell mutatni a pályán szombaton. Elég rutinos játékosokkal dolgozunk, mindenki érti, hogy mi a helyzet" – magyarázta az edző.

"Ilyen meccseken nem az számít, hogy ki a jobb játékos, kinek van jobb keze, tiszta fej és nagy szív hozza ezeket a mérkőzéseket" – jelentette ki.

A szakember kitért csapata olykor gyenge mezőnyszázalékára is. "Fontos megnézni, hogy milyen dobásokat vállaltunk el.Bemehet egy vagy kettő extra, de tíz biztosan nem. A TF Budapest játékosai egyénileg magabiztosabbnak tűnnek, de mi csapatként tudunk jól játszani, ennek az erejét kell megmutatnunk" – mondta Mandics.

A Szedeák az Újszegedi Sportcsarnokban játssza a két győzelemig tartó play-out első mérkőzését a TF Budapest ellen szombat este 6 órakor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.