Kultúra

A nemzeti összetartozás napjára kiállítással készül a kormányhivatal

A nemzeti összetartozás napjára kiállítással készül a kormányhivatal

2019. május 31., péntek
A nemzeti összetartozás napjára kiállítással készül a kormányhivatal

A Dél-Alföld, Bácska és Bánát hajdani területi egységére és etnikai sokszínűségére mutat rá az a tárlat, amellyel az összetartozás napját ünnepli a Csongrád Megyei Kormányhivatal a szegedi Fodor József Kollégiummal közösen. A 22 tablóból álló sorozat a ma már három országban elterülő vidék több évszázados életét és nemzetiségi változásait mutatja be, modern, európai szellemben. Az anyag két hétig lesz látható a kormányhivatal aulájában.

A többnemzetűség laboratóriuma. A multikulturalizmus évszázadai a Bácskában és Bánátban című kiállítás megjárta már Brüsszelt, Temesvárt, Szabadkát majd számos magyarországi, romániai és délvidéki városban, köztük Nagyváradon, Baján, Aradon, Kecskeméten, Szarvason és Budapesten is láthatta a közönség. A kiállítást Becsey Zsolt egyetemi tanár, korábbi EP képviselő tíz évvel ezelőtt azzal a szándékkal hozta létre, hogy fellépjen a Kárpát-medence délkeleti részét a török hódoltság óta lakó kisebbségek védelmében. A tárlat az Árpád-kortól tekinti át a Délvidék történelmét és földrajzi, gazdasági viszonyait. Nem hallgatja el a trianoni tragédiát, amikor három részre szakították a szerves egységet képező területet és emléket állít a titóista partizánok által 1944-45-ben a Délvidéken lemészárolt áldozatoknak is. A kormányhivatal központi épületének aulájában megtekinthető tárlatot június 3-án 16 órakor nyitják meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.