Hírzóna

Több ezer szalmabálát gyújtottak fel Földeáknál

Több ezer szalmabálát gyújtottak fel Földeáknál

2019. április 12., péntek
Több ezer szalmabálát gyújtottak fel Földeáknál

Vádat emelt az ügyészség azzal a huszonnégy éves férfival szemben, aki 2018 szeptemberében Földeák közelében felgyújtott 2400 szalmabálát, és mintegy 8 millió forint összegű kárt okozott a tulajdonosnak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a huszonnégy éves férfit jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják. A vádirat szerint az ittas elkövető 2018. szeptember 23-án, kora este, szándékosan felgyújtott Földeák határában 2400 szalmabálát. Ezzel a bálák tulajdonosának, egy hódmezővásárhelyi cégnek, mintegy 8 millió forint kárt okozott. A férfit a cselekmény elkövetése után a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd 2018 márciusáig bűnügyi felügyelet alatt állt. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint azt indítványozta, hogy a bíróság a felfüggesztés idejére rendelje el az elkövető pártfogó felügyeletét és kötelezze az okozott kár megtérítésére. Az elkövető a nyomozás során beismerő vallomást tett, ezért az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, a beszerzett iratok alapján döntsön a bűnösség kérdésében - tudatta az ügyész.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.