Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Ilyen retróvillamoson is utazhatnak a szegediek május elsején – videóval

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Furcsa, retróvillamos tűnt fel a szegedi Kossuth Lajos sugárúton kedden reggel. Egyelőre senki sem szállhatott fel rá, de ez záros határidőn belül megváltozik.

Néhány ember várakozott csak a Tavasz utcai villamosmegállóban kedden reggel, amikor begördült egy egyterű, a régi korokat idéző villamos, de arra sajnos nem lehetett felszállni, mert az kisvártatva tovább is hajtott, így az a pár utas szomorúan konstatálta, hogy a rögtönzött időutazást most ki kellett hagynia.

A Szegedi Közlekedési Társaság (SZTK) ügyfélszolgálatán azt a tájékozatást kaptuk, hogy a villamos egy tanulójárat volt, amelyen a leendő vezetők típusgyakorlatot hajtottak végre.

A SZTK azt is közölte, hogy május elsején azonban az utazóközönség számára is lehetőség lesz felpattanni a retróvillamosra, ugyanis a munka ünnepe alkalmából 13 óra 20 perctől az 1-es villamos vonalán közlekedő, régi típusú szerelvények már felveszik majd a várakozókat.

Tovább olvasom

Egészség

Újabb két fertőzöttet diagnosztizáltak Csongrád-Csanádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Meghalt egy idős beteg, tizeneggyel nőtt a betegek száma Magyarországon.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indiánok lepték el a makói Erzsébet-házat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Máté Roland műsorvezető lesz a táborzáró vendége.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bronzkori leletekre is bukkantak a tram-train vonalán végzett ásatásokon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A nyolcezer talált tárgy között.

Tovább olvasom

Aktuál