Írjon nekünk

Hírzóna

Három perben is elmeszelték Márki-Zay Pétert

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A helyi kórház jó hírnevét sértő kijelentései mellett két másik ügyben is elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert – közölte a Fidesz helyi közgyűlési frakciójának vezetője szerdán az alföldi városban.

Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta, a táblabíróság a polgármester egy helyi vállalkozóról és a város korábbi aljegyzőjéről tett – önkormányzati ingatlanok értékesítését érintő – valótlan kijelentéseiről állapította meg jogerős döntésével kedden, hogy azokkal a politikus megsértette a felperesek jó hírnevét.

A frakcióvezető közölte, a táblabíróság aljegyzőnek 700 ezer, a vállalkozónak félmillió forintot sérelemdíjat ítélt meg. Mindezeken túl a polgármestert eltiltották a további jogsértéstől, valamint a több százezer forintos perköltséget is meg kell fizetnie.

Hegedűs Zoltán úgy fogalmazott, Hódmezővásárhelyt olyan “látszatpolgármester” irányítja, akinek “három jogerős bírósági ítélete is van arról, hogy hazudik, amivel a polgármester lassan Gyurcsány Ferenc babérjaira tör”.

Kószó Péter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő elmondta, két meghatározó munkatárs, a városfejlesztési iroda vezetője és helyettese távozott az önkormányzattól negyedszázados munkaviszony után. A két szakember több mint 300 milliárd forintnyi hódmezővásárhelyi fejlesztés megvalósítását koordinálta a tervezéstől a közbeszerzésen át egészen az átadásig.

A két kulcsember felmondásának előzménye, hogy az április 12-i közgyűlésen a város környéki turisztikai kerékpárút-hálózat építéséről vita alakult ki, a polgármester pedig mindét köztisztviselőt nyilvánosan megalázta és becsmérelte munkájukat – tudatta a politikus.

A képviselő kijelentette, egyértelműen Márki-Zay Péter felelőssége az is, hogy a polgármesteri hivatal mulasztása miatt a Magyar Államkincstár befagyasztotta az önkormányzat finanszírozását. A döntés oka, hogy az önkormányzat a március 10-i határidőt követően háromszori felszólítás ellenére sem tudott elszámolni a tavalyi normatív támogatással.

A szankció miatt veszélybe kerülhet önkormányzat köztisztviselőinek és a városi cégeknél dolgozók bérkifizetése – mondta Kószó Péter.

(MTI)

 

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Tovább olvasom

Hírzóna

Június 2-ig lehet beváltani a rezsiutalványokat a postákon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tavaly szeptemberben kézbesített utalványok túlnyomó többségét már felhasználták a jogosultak.

Tovább olvasom

Baleset

Két kocsi és egy kisbusz karambolozott Felgyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Szegedi út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

Tovább olvasom

Balhé

Ismét pert vesztett Vásárhely polgármestere

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mégsem tömeggyilkosok a kormányhivatal vezetői.

Tovább olvasom

Aktuál