Sport

Nem gondolkodik a lemondáson a Szedeák edzője

Nem gondolkodik a lemondáson a Szedeák edzője

2019. március 8., péntek
Nem gondolkodik a lemondáson a Szedeák edzője

Küzdelmet vár játékosaitól a második Körmend ellen a férfi kosárlabda NB I hétvégi fordulójában a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője, Andjelko Mandics. A szakember úgy véli, hat mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt nincs ok aggodalomra, jobb helyen végezhetnek a tabellán, mint az eddigi mérleg mutatja. Ugyan felajánlotta lemondását télen Mandics, azt nem fogadták el, azóta pedig nem gondolkozik a lemondáson az utolsó előtti alakulat edzője.

– Mire számítanak a szezon végjátékától?

– Van még hat meccs az alapszakaszból hátra, ebből három hazai és három idegenbeli. Most a legfontosabb a következő, a Körmend elleni, ami nem lesz egyszerű, hiszen a második helyen állnak a tabellán. Mi sajnos most nem állunk túl jól. A szezon elején bíztunk abban, hogy sokkal jobban állunk az alapszakasz e pontján, de sajnos nem így alakult. Viszont van még elég meccs, hogy javítsunk a helyzetünkön.

– Milyen téren kéne javulni?

– Mentálisan kéne, mert az önbizalom egy olyan dolog, amit lehet építeni. A jó meccsek után, vagy amikor nyer a csapat, akkor ez könnyen megy. Mi sajnos nem sokszor nyertünk az idén, ilyenkor az önbizalom sem azon a szinten van. A héten sokat beszélgettünk, konstruktív kommunikációval próbáltunk javítani a dolgokon. Kiderül, hogy szombaton lesz-e ennek foganatja. Bízok benne, hogy pozitív változással lépnek pályára a játékosok.

– Rajtuk látszik bármi a jelenlegi helyzet kapcsán?

– Biztos vagyok abban, hogy mindenki érti a helyzetünket. Sajnos néhány meccsen nem volt elég szerencsénk sem, de össze kell tartanunk, hiszen együtt jutottunk ide, együtt tudunk a gödörből kimászni. Ez az egyetlen út. Mindenkinek mindent meg kell tennie, hogy a végére jó csapatmunkával kiverekedjük magunkat innen.

– Nemrégiben felajánlotta lemondását, amit elutasítottak. Erre szokott még gondolni?

– Az, hogy felajánlottam a felmondásomat, teljesen morális alapú volt. Mint vezetőedző, van felelősségem abban, hogy itt tartunk, de ez csapatmunka és én bízok a játékosaimban. Nem gondolkozok a lemondáson, hiszen a következő meccsekre kell koncentrálnunk.

– Mit mondhat a játékosainak egy edző ilyenkor?

– Próbálom biztatni őket. Önkritika kell, amikor szükség van rá, habár az én életfilozófiámba beletartozik, hogy reálisan, de optimistán fogom fel a helyzetet. Úgy gondolom, hogy emberi hozzáállással többet lehet elérni, mint kritikával. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, amit jól vagy esetleg rosszul csinálnak. Ismétlem, bízok bennük és a játékosaimban.

– A légiósok kapcsán több változás is történt a keretben idén. Ez milyen befolyással volt a csapat teljesítményére?

– A mai napig nem tudjuk, hogy amikor az amerikai

Davis hazament, akkor miért nem jött vissza

. Ez a csapatnak egyáltalán nem jött jól. A kanadai Greennel én nyúltam mellé, mert én választottam és sajnos nem azt hozta, amit vártunk vele kapcsolatban. Ponjavics szerintem már nagyon jól beilleszkedett, közben Krapics is két meccset játszott. Amit a horvát légiósunktól várunk, azt szerintem meg is tette eddig. De mindegyik játékosnak fel kell fejlődnie, aki a pályára lép. A saját színvonalán kell teljesíteni mindenkinek. Reálisan mindenkiben sokkal több van az eddig mutatott teljesítményénél. Ha mindenki a legjobb tudása szerint kosárlabdázik, akkor baj nem lehet.

– A Körmend elleni mérkőzésen mit vár a játékosaitól?

– Első sorban küzdelmet az első másodperctől az utolsóig. Nagyon jó csapat ellen kell pályára lépnünk, de szerintem van esélyünk. Nem kell semmi extrát teljesítenünk. Ha mindenki azt hozza, amire képes, akkor szerintem jó eredményt is elérhetünk.

– A playoutra gondolnak már?

– Természetesen vannak ilyen gondolatok, hiszen pillanatnyilag a reális helyzet, hogy az alsóházban ér véget az alapszakaszunk. De addig még van hat mérkőzés, aminek a vége az is lehet, hogy elkerüljük a playoutot. Egy biztos, a teljes szezonból összesen 12 mérkőzésünk van hátra. Sokkal jobb eredményt érhetünk el, mint ahogy most állunk a tabellán.

A Naturtex-SZTE-Szedeák szombaton 18 órakor fogadja a tabellán második helyezett Körmend csapatát az Újszegedi Sportcsarnokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.