Közélet

Londonban járt rejtélyes tanácsadójával Márki-Zay Péter

Londonban járt rejtélyes tanácsadójával Márki-Zay Péter

2019. március 19., kedd
Londonban járt rejtélyes tanácsadójával Márki-Zay Péter

Rejtélyes tanácsadó segíti a vásárhelyi polgármester országos politikai építkezését - írja a Vásárhely24.

A portál cikkéből kiderül, hogy Vásárhely polgármestere nagyot ment a hétvégén: a városi ünnepséget letudva Budapestre sietett, hogy egy ellenzéki tüntetésen szónokoljon, majd meg sem állt az angol fővárosig. Londonban egy nemrég indult start up, a Magyar Demonrácia Alap rendezvényén mondott beszédet új ellenzéki pártja elnökeként. A Magyar Demokrácia Alap érdekes szerveződés: külföldi támogatókat gyűjtenek, hogy abból Magyarországon egy több ezer fős aktivista hálózatot hozzanak létre az önkormányzati, illetve majd a későbbi parlamenti választásokra. Legfontosabb céljuk, hogy a magyar településeken élőknek külföldről magyarázzák el, mi a demokrácia. Igaz, ezt a célt – a kérdésekből ítélve – még az ott ülők sem igazán értették és az előadók sem tudták elmagyarázni a fórum során, az azonban világos: Orbán Viktor leváltásán munkálkodnak a ködös Albionból. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.