Sport

Tokióba Szegeden keresztül vezet az út, elindult a kampány

Tokióba Szegeden keresztül vezet az út, elindult a kampány

2019. február 28., csütörtök
Tokióba Szegeden keresztül vezet az út, elindult a kampány

Ünnepélyes keretek között elindította szerdán az augusztus 21. és 25. közöttSzegeden sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság kampányát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

A

www.szeged2019.com

honlap elindulását és ezzel együtt a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot három korábbi bajnok, Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila nyomta meg. Utóbbi azt mondta:szegediként élete egyik legnagyobb élménye volt a 2011-es vb-n a Maty-éren versenyezni és nyerni. A sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője kiemelte, hogy a jövő évi ötkarikás játékok kvótáinak mintegy nyolcvan százaléka itt talál majd gazdára, ezért a vb szlogenje az, hogy TokióbaSzegeden keresztül vezet az út.

Budapest, 2019. február 27.
Gyulay Zsolt olimpiai és világbajnok kajakozó, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója (b), Kõbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó (k) és Vajda Attila olimpiai bajnok kenus az NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kampányindító sajtótájékoztatóján a budapesti A38-as hajón 2019. február 27-én. Az augusztus 21-tõl 25-ig Szegeden megrendezésre kerülõ világbajnokságon a várakozások szerint 100 ország legjobbjai vesznek majd részt, hozzávetõlegesen 1200 versenyzõ, benne 50 magyar induló küzd majd meg az olimpiai kvótákért.
MTI/Szigetváry Zsolt

"Óriási dolog, hogy 2011 után ismét vendégül láthatjuk a világot. A kezdetektől élvezzük a kormány és a város támogatását, és sorra érkeztek a szponzorok is, köztük a névadó Nemzeti Közművek Zrt. A vb-re már rengeteg ország jelentkezett, akár már most ki lehetne tenniSzegedre a megtelt táblát" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: a kampányban szeretnék felidézni az elmúlt majdnem 80 évet, a kajak-kenu magyarországi történetét, a "sikersztori" részeként Kőbán, Gyulay és Vajda mellett szerephez jut majd többek között Hesz Mihály és Kovács Katalin is. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt év nagyon sikeres volt és 2019 is mozgalmasnak ígérkezik, négy sportág világbajnokságának is otthont ad Magyarország. "Aszegedi kajak-kenu vb talán a sportág olimpiai ciklusának legfontosabb versenye lesz" - jelentette ki. Hangsúlyozta: az a cél, hogy az ország minél több jelentős sporteseménynek adjon otthont, ennek gazdasági hozadékai is vannak és fejlődik a sportinfrastruktúra is - ahogy most is óriási fejlesztés zajlik a Maty-éren -, ami garancia arra, hogy Magyarország a jövőben is többször lehet házigazda.

Budapest, 2019. február 27.
Szabó Tünde sportért felelõs államtitkár (k), Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai bizottság (MOB) elnöke (j5), Gyulay Zsolt olimpiai és világbajnok kajakozó, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója (b6), Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke, a szervezõbizottság vezetõje (b5), Medveczky Erika ötszörös világbajnok kajakozó (b4), Hiezl Gábor, az NKM Nemzeti Közmûvek Zrt. vezérigazgatója (b3), Bodonyi Dóra világ- és Európa-bajnok kajakozó (b2), Kopasz Bálint Európa-bajnoki ezüstérmes kajakozó (b), valamint Vajda Attila olimpiai bajnok kenus (j4), Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója (j3), Csipes Tamara olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó (j2) és Kõbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó (j) az NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokság kampányindító sajtótájékoztatóján a budapesti A38-as hajón 2019. február 27-én. Az augusztus 21-tõl 25-ig Szegeden megrendezésre kerülõ világbajnokságon a várakozások szerint 100 ország legjobbjai vesznek majd részt, hozzávetõlegesen 1200 versenyzõ, benne 50 magyar induló küzd majd meg az olimpiai kvótákért.
MTI/Szigetváry Zsolt

Hiezl Gábor, az NKM vezérigazgatója felidézte, hogy a vállalat nem először vállal ilyen szerepet, elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek. "Számunkra óriási dolog, hogy névadó szponzorok lehetünk" - fogalmazott. Hüttner Csaba szövetségi kapitány jelenleg a dél-afrikai edzőtáborban tartózkodik, távollétében Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a "kilométerek gyűjtése" a különböző meleg égövi táborokban. "Idén az éremhalmozás helyett az olimpiai kvóták megszerzése lesz a fókuszban, bízunk benne, hogySzegeden az indulási jogok nagy részét be tudjuk gyűjteni" - fogalmazott. Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető. A sajtótájékoztatón - amelyen ott volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is - levetítettek egy kisfilmet, amelyben neves külföldi versenyzők vallanak arról, miért szeretnekSzegeden rajthoz állni. A sportolók között általános a vélekedés, hogy a magyarországi pálya a világ egyik legjobbja. Az augusztusi versenyre - amely a parakajakosok és -kenusok számára is kvalifikációs viadal lesz Tokióra - a legolcsóbb, állóhelyes jegy 900 forintba kerül, a legkedvezőbb árú ötnapos bérlethez pedig 10 530 forintért lehet hozzájutni. A szervezők családi belépővel és sok színes betétprogrammal is készülnek.

   

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.