Írjon nekünk

Sport

Ez aztán bravúr a javából – dobogóst vert a PC Trade Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szeptemberben a bajnokság első meccsén nagy verést kapott a PC Trade Szeged Budapesten, a Vasastól. A tavaszi első meccs előtt óvatosan terveztek a szegediek, szerettek volna visszavágni. Ez sikerült, de nem is akárhogyan!

Bár a vezetést a Szeged szerezte meg, a Vasas gyorsan el is vette tőlük. Sokáig nem tarthatták maguknál, a 6. percben még 3-2-re vezettek, majd “robbantottak” a szegedi lányok és a 10. percben már 7-3-ra vezettek. A Vasas ugyan meg tudta állítani a rohanást, de felzárkózniuk nem sikerült, egészen a 21. percig. Akkor egy rövid megtorpanás jött a PC Trade játékában, de ez csak annyira volt elég, hogy 11-11-nél döntetlen álljon a táblán- a meccsen utoljára. A játékrész végét ugyanis ismét megnyomták a szegediek, az utolsó 4 percben gólt sem kapva 17-12-es vezetéssel mehettek szünetre.

A második félidőre érezhetően harapósan jött ki a Vasas, de a hazaiakat sem kellett félteni. Végig uralták és kézben tartottuk a meccset, elveszett labdát nem ismerve egyetlen percig nem volt kérdés, hogy ezen a szombaton a Vasas nem nyerhet Szegeden. A szegediek közül Bató Lili volt a legeredményesebb 9 találattal- így ő jelenleg a keleti csoport második legeredményesebb gólszerzője.

Folytatás- reméljük hasonló teljesítménnyel- jövő szombaton Nyíradonyban.

PC Trade Szeged – Vasas SC 31-25 (17-12)
Szeged, 100 néző, vezette: Dáné, Komáromi

PC Trade Szeged: 
Cseh- Szabó 4, Bató 9(5), Spéth 6, Gindeli 1, Szécsi 4, Miklós 4 csere: Maláti 1, Csoknyai, Zsikó 2, Vér. Vezetőedző: Vojkovics Gyula
Vasas: Antóni – Imrei, Németh 1, Kiss, Takács 10(3), Ivanics 2, Moharos. Csere.: Binó (kapus), Szatmári 5, Hadnagy 2, Lízer 2, Varjú 2, Leitner 1, Pindák. Vezetőedző: Varga Márta

Hétméteresek: 5/5 ill. 4/3.
Kiállítások: 12 perc ill. 6 perc

A meccs után a jogosan nagyon boldog volt vezetőedzőnk, Vojkovics Gyula.

– Tévedek, ha azt mondom, hogy az egyéves felnőttedzői pályafutása legnagyobb bravúrja volt a mai?
– Nem. Egyáltalán nem. Nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült a meccs és nagyon jó érzés volt a kispad előtt állni.
– Az őszi 15-ből hogy lett tavaszra plusz 6?
– Elsősorban az, hogy a védekezésünk, amit csinálunk, az leülepedett a lányokban, nagyon jól alkalmazták és el tudták venni a területet az ellenféltől. A támadással kevesebbet foglalkoztunk, de az is jól működött.
– Meglepő volt, hogy ilyen jól működött minden?
– A meccs előtt néhány nappal már jó érzéseim voltak. Az csalódás lett volna, ha a védekezésünk nem működött volna, de az meglepett, hogy támadásban okosak tudtunk maradni. Ott nem azt mondom, hogy kevesebbek vagyunk, de a védekezésnél kevesebbet gyakoroltuk.
– A meccs előtt két kritikus pontot említett- a kapus és a beálló posztját. Úgy tűnik ezt is sikerült megoldani.
– A legnagyobb gondunk ugye, hogy Gindeli Panna hármas védő és támadásban beállót játszik, így neki a pihentetését kell megoldanunk meccsen belül. A védekezése nagyon stabilnak kellett legyen, támadásban ugyan csak egy gólt dobott, de nagyon sokat tett hozzá a sikerhez a stabil védekezésével. A kapusteljesítményhez sokat tett a jó védekezésünk, de Cseh Roberta is “felszívta” magát és felnőtt a feladathoz.
– Ha ősszel azt mondta, hogy a Vasas elleni vereség után egy Nyíradony elleni győzelem lehet az orvosság, akkor most azt mondhatjuk, hogy a Nyíradony elleni meccs mutathatja meg, hogy nem véletlen volt a siker.
– Még nem beszéltünk erről a lányokkal, most ünnepeljenek és hétfőn elkezdünk dolgozni. Az én fejemben már benne van a Nyíradony elleni meccs, de a legfontosabb, hogy ezt a formát át tudjuk menteni arra meccsre, sőt az összes meccsünkre. Ha ezt a fegyelmezett játékot sikerül továbbvinnünk, akkor mindig emelt fővel jöhetünk le a pályáról.

Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Kárász Anna párosban megnyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kozák Danutával az oldalán.

Tovább olvasom

Sport

Értetlenül állnak a Pick-szurkolók az összeomlás előtt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Mint ismeretes a MOL-Pick Szeged kiábrándító, tizenegy gólos vereséget szenvedett a bajnoki döntő első mérkőzésén Veszprémben. Juan Carlos Pastor csapata az első játékrész végén még vezetett, a második játékrészben azonban – ahogyan a Vardar elleni BL-negyeddöntőben is – teljesen szétesett. A szurkolók értetlenül állnak az összeomlás előtt. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Szegeden lehet bajnok a Szeged-Grosics Akadémia

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Vasárnap a SZEOL otthonában játszik a csapat.

Tovább olvasom

Aktuál